2017.10.19 Csütörtök
4. nap, 192 tmf (Log 4672 nm, 4729 Portorose-ban)
Áthajózunk a Messinai szoroson
Éjjel 11-tő hajnali 3-ig, a kutyaőrség idején voltunk Andival a kormánynál. Épp a csizma talpa alatt haladtunk.
A Windytv pár órára 10 csomó körüli totál szembe szelet jósolt, ami menetrendszerűen meg is érkezett és végül 15-16 csomóig erősödött. Két választásunk volt, vagy vitorlázunk hosszabb ideig rossz irányba, vagy átmotorozunk rajta. Ez utóbbi mellett döntöttünk, két óra alatt át is értünk, viszont ezalatt rendesen bukdácsolt a hajó a sűrűn szembejövő hullámokon, Szabiék nem is tudtak aludni a bőszen liftező orrkabinban.
Délelőtt szép időben fordultunk be a Messinai szorosba. Az 3323 méter magas Etnát egyszer mintha látni véltük volna a felhők fölött, de aztán eltűnt, mint ha ott se volna. A hajóforgalom már korábban megnövekedett, de itt még hozzájöttek a kompok is, aminek a többsége nem keresztbe közlekedett, hanem hosszába! Olyan, mint ha Szántódról nem Tihanyba mennének, hanem Badacsonyba. Ezek főleg teherszállító kompok voltak, amik vonatokat és kamionokat szállítottak, amik termináljait nyilván csak távolabb tudták egymástól kiépíteni a csizma orrában és Sziciliában.
A Messzinai szorosban az ár-apály változás miatt akár 4 csomós (szembe)áramlás is kialakul a leszűkülő csatornában. Mi pont jókor értünk oda, mert a 7 csomós sebességünkön az áramlat dobott még három és felet, vagyis 10,5-tel robogtunk át. Ha szembe kaptuk volna az áramlást, akkor max csak annyi történt volna, hogy 10,5 helyett 3,5-tel vánszorgunk át, két-háromszor annyi idő alatt.
Nem véletlen, hogy már az ókorban is voltak kikötők a csatorna ki- és bejáratainál, hisz a vitorláshajóknak valahol meg kellett várni, hogy a kedvező irányba forduljon az áramlás illetve a szél.
Egyébként elgondolkoztam az ókori navigátorokon is. Normális térkép (papír), iránytű és óra nélkül hajóztak rendszeresen a Földközi tenger egyik végéből a másikba. Ez csak úgy lehetséges, hogy az első felfedezők, akik fokról fokra tágították a hatósugarukat, folyamatosan átadták a tapasztalataikat a velük hajózó ifjaknak, és a például a tizedik Athén-Korfu út után már ők is tudták melyik fok, hegy, sziget hogy néz ki, melyik után kell jobbra vagy balra kanyarodni, netán átvágni 2-3 napon keresztül. Gyakran csak nappal hajóztak, és éjszakára lehorgonyoztak, de ahogy biztosabbá váltak a földrajzi és meteorológiai ismereteik a tapasztalataik alapján, a tengereken való átvágást is bevállalhatták, hisz valahol csak kilyukadnak a szemközti oldalon, felismernek tereptárgyakat, és onnan tudják, hogy jobbra vagy balra kell tovább hajózni. (Egyedül Odüsszeusz bolyongott évtizedekig ezen a „tenyérnyi” területen. Vagy csapnivaló volt a memóriája vagy a navigátora, vagy Homérosz is szerette eltúlozni a dolgokat, mint néha én…)
Ahogy mi csodáljuk ezt a térkép nélküli tudást, szerintem ők is ugyan így elámulnának rajtunk, homo facebookiszokon, hogy hogy a kentaúrba találunk el azzal a pálcikatérképpel (BKV hálózatitérkép) a Kőbányából a Hűvösvölgybe…
Nem akarom lekicsinyelni az ókori hajósok navigációs ismereteit, sőt minden elismerésem az övéké, de nem ördöngösség. Például én is el tudok most már autózni Debrecenből Stuttgartba, anélkül, hogy navit használnék, vagy a táblákat figyelném. Autópályán könnyű mondhatnátok, de Drezdába is odataláltam volna harminc évvel ezelőtt, még éjszaka is (és ott nem sok autópálya volt akkoriban), olyan gyakran megtettük azt az utat autóval.
De, vissza a tengerekre. Az Adriáról a csizma sarkánál, Leuca-nál befordultunk a Jón tengerre, majd ahogy átjutottunk a Messinai szoroson és kiértünk a Tirén tengerre, balra fordultunk és haladtunk tovább Szicilia partjai mentén. A távolban a Stromboli vulkán füstölt békésen, mi pedig este fél 10-kor megérkeztünk a Portorose nevű kikötőbe, hogy négy nap menet után kikötött, imbolygásmentes hajón aludjunk egyet.
