017.10.26 – Csütörtök

11. nap, 114 tmf (Log 5521 )

Partra szálltunk mi is Ibériában, a mórokat követve  

Majdnem úgy, ahogy terveztük, pitymallat után egy bő órával értünk Almería kikötőjébe.

Behajózunk Almería kikötőjébe

Elhaladtunk egy rozsdás acélmonstrum mellett (amiről régen teher-vagonokból eresztették le csúszdán a hajók gyomrába az ömlesztett árukat) és befordultunk a jacht-kikötőbe, ahol annak sarkába irányítottak minket.

A Pinta kikötve

Kikötés után elmentünk egy jó kis parti zuhanyzásra, ahol a zárt terekben a padló (így öt napi hajózás után) mókásan imbolygott, mint egy elvarázsolt kastélyban.

Borotválkozáskor meglepve éreztem, hogy még mindig fáj a tegnapi jobb horgos nyoma, amivel még nem is büszkélkedtem el senkinek. Strandoláskor – tudjátok - a gyerekek szeretik meglovagolni a, felfújhatós delfineket vagy cápákat, és megpróbálnak minél tovább egyensúlyozni rajta. Tegnap a fürdéskor véletlenül a lábaim közé keveredett a hajó után kikötött legnagyobb puffer. Nagy és kitartó kapálózás után már majdnem legyűrtem és felülkerekedtem a gazon, amikor az kiszökött a vasmarkú combjaim szorításából, és mint egy rakéta kilőtt a vízfelszín irányába. A legnagyobb probléma az az, hogy a puffergyártók és tervezők nem gondolnak az ilyen veszélyes helyzetekre, és kőkemény szilárdságú műanyagból öntik ki a fenderek végét, ami vasököl keménységgel csapja állon, a mit sem sejtő arra járókat… A pufferünk a övön alulról jövő, váratlan jobb horgosával majdnem kiütéssel győzött ellenem, amiből a többiek csak annyit láthattak volna, hogy széttárt karokkal hátra repülök a Coriolis erőtől, mint egy a kürjét éppen befejező rodeós, majd állkapcámat tapogatva, csillagokat látva, a kötél után kapkodok… Természetesen bátor indián módjára meg se nyikkantam (nem is tudtam volna a víz alatt) és csak hápogtam, ahogy ismét a felszínre jutottam.  Szóval, kemény sport ez a vitorlázás, a fele sem tréfa…

A fogaim szerencsésen túlélték a bődületes megrázkódtatást, bár még óvatosan kell a tapaszokat harapdálnom. Mert, hogy az volt az ebéd.

Kerestünk a parton egy amerikai mintájú mosodát, mert van ugyan mosógép a hajón, de vagy még nincs beüzemelve, vagy olyan az a szekrény, mint a mesében, ahol a vár ura meghagyja a legkisebbik szabó legénynek, hogy mindenhová be lehet nézni, menni, csak oda nem tanácsos, mert nem is tudom mi történik akkor. Nem is mondott ilyet senki, viszont szerencsére a mosoda nem volt messze (10kg ruha mosása 4€ + 2€ a szárítás, mosószer inclusive), és várakozás közben jól betapaszoltuk magunkat. A hajóra visszatérőben bevásároltunk, majd eliramodtunk egy mór-vár-nézőbe. Olyan igazi óvárosrészt nem láttunk, még az erődítményszerű katedrális közelében sem, aminek egyetlen kapuját éppen renoválták, a többit meg nem találtuk meg, hiába jártuk körbe, mint a zsidók Jerikó falait.

Fent a várban kiderült, hogy a mórok is tudták, hogyan kell élni. Naná, ők is déliek. A harmadik fal és várkapu után hangulatos, zöld oázis tárult a szemünk elé, szökőkutacskákkal és csobogókkal. Lent a városból, a falak alól, ebből semmit se látni.

Bevesszük a mórok erődjét

Zöld oázis a kopár hegyen, hangulatos csobogókkal, szökőkutakkal

A panoráma ezúttal felejthető, kopár hegyek a szárazföld felől, jellegtelen lapostetős háztenger a kikötőig, onnan meg víztenger amíg a szem ellát, meg kompterminál és raktárak. 

Gyaloggaloppban visszaügettünk a hajóhoz, mert ha három óra fele kihajózunk, akkor nem kell fizetni.

Na, nem azért mert zárva a büró - gondolhatnák egyesek – hanem mert úriasszony módjára ezt  ajánlotta a recepciós kisasszony.

Amíg úton voltunk, Gyuri szépen lemosta a hajót az összegyűjtött sótól, és kicserélte a motor olajszűrőjét. Az új tömítés teljesen másképpen nézett ki, mint a régi és csöpögött is. Jónéhány telefon- és fotóváltás Palával a hajó felkészítőjével, és a tanácsa alapján megzsíroztuk a tömítőgyűrűt egy kicsit, és működött… Nem csepegett tovább…

Olajszűrő csöpögésmentesítés 

A tegnapi elképzeléssel szemben, nem alszunk itt Alméríában, hanem 15.45-kor tovább indultunk Gibraltárba, hogy már holnap este előtt oda érhessünk, és így kicsit több időnk maradjon arra, hogy megnézhessük a gibraltári majmokat. Na, itt véletlen se az angolokra gondoltam.

2017.10.27 – Péntek

12. nap, 151 tmf (Log 5672 )

Úton Herkules oszlopai felé az Alborán tengeren

Ismét kezdődik a delfinshow. Héttérben már halványan látszik „a” Szikla

A hajnali őrségünkben delfinek csatlakoztak hozzánk a sötétségben. Legalább 8 delfin cikázott, mókázott a hajónk orra előtt, a navigációs lámpáink piros és zöld fényében. Nem tudtuk pontosan megszámolni őket, mert még sose hallhattak arról, hogyan kell egy rendes tornasorba beállni. Volt úgy, hogy egyszerre hatan, egyvonalban startoltak el a hajó alól, és lőttek ki nagy sebességgel előrefele. Csodálatosan fluoreszkált a körvonaluk a vízben, ahogy elsuhantak mellettünk, a hajó orra alatt. A biztonsági hevederrel rögzítve álltunk Andival a hajóorrban vagy fél órán keresztül, csodálva az éjjeli természeti show-t. A feleségem visszament még egy fél órára nézelődni, ilyenkor persze nem fázik… Szerintem a színes navigációs fények, szerinte a másfél csomós ellenáramlás által lassított hajó vonzotta a delfineket a közelünkbe. Vagy mindkettő együtt. Vagy egyik sem és csak jókor voltunk jó helyen…

Délelőtt 10 óra fele Szabi észrevett két fekete szarvacskát kiállni a vízből. Hogy kizárjuk, hogy nem az ördög szarváról van szó, kitérünk arra.

Ez maga az ördög? Vagy a felmerülő Batman? Nem csoda, hogy babonásak voltak hajós elődeink

Egy félig leeresztett, összecsuklott dingi fekete vége állt ki a hullámokból, motor és hulla nélkül. Mivel egyikőnk se tud vele mit kezdeni – repülőn nem vihetjük haza, a hajón nincs elég hely - ezért ott hagyjuk, és megyünk tovább.  Reméljük nem migránsok utazása ért dermesztő véget, bár jobb ötletem ezen a környéken nincs.

Almeriától Gibraltárig az Alborán tengeren

Utunk során ma először látunk más vitorlásokat a tengeren, most rögtön négyet is, mindannyian nyugat felé tartanak. 13.00 órakor tűnt fel először „A Szikla”,  Gibraltár a párából, egy kis felhő-pamaccsal a tetején. Fél órával később én is előtűntem a kabinunkból ahol 10 órától 13.30-ig durmoltam egyet.

A bakancslista egyik pontja kipipálva: Gibraltárba vitorláshajóval megérkezni és onnan tovább hajózni

Herkules oszlopai. Az egyik sárga pólóban, de mindkettő fehér sapkával

Délről megkerültük Gibraltárt az Európa Pontnál, ahol egy kecses minaret tornya szökik az ég felé. Szerintetek milyen üzenete van annak, hogy mecset áll az Európa Pont nevű helyen, az unió egyik kapuján? Vagy csak véletlen az egybeesés, és ez a hely van a lehető legtávolabb a várostól? Esetleg ezt, vagy az elődjét még a mórok építették, és ettől függetlenül is teljesen normális a dolog, ha a hívők imaházat akarnak építeni maguknak. Interneten utána lehet nézni, majd én is megteszem.

A muszlimok visszafoglalták Európa kapuját, a delfinek is menekülnek. Mecset ékeskedik az Európa Ponton.

Csak véletlen?

Az angol kikötőkbe nem „férünk” be… Elhajózunk előttük

Fél hatkor kötöttünk ki Gibraltárban, repülőtér kifutója mellett lévő három üzem-anyagtöltő kút egyikén, az Ocean Village közelében. Gibraltárban vámmentesen lehet a hajókba üzemanyagot venni, az általunk vett 615 liter dízelért 324 eurót fizettünk, ami literenként 0,53 centnek, azaz 162 Ft-nak felelt meg. Ha egyszer hajóval erre vezet az utatok, úgy tervezzétek, hogy minél üresebb tankkal érkezzetek meg ide (a biztonságot szem előtt tartva).

Rádión megkérdeztük mindkét angol marinát, hogy tudnak- fogadni minket egy éjszakára, de azt mondták, hogy sorry, de nem fér be a hajónk. Szerintem a hangyabokányi magyar akcentusom többet nyomott a latban, mint a Pinta hossza…

Sebaj, átmotoroztunk a kifutópálya túloldalára, a spanyol oldalon nemrég épült Alcaiseda Marinába, ahol 35,47 €-ért tárt karokkal vártak minket egy napra. Itt van mosási lehetőség is.

Kikötöttünk, pezsgőt bon-tottunk, végre eljutottam vitorlással Gibraltárba.

Gibraltár, pezsgő, kikötöttünk

Kicsíptük magunkat és este átmentünk gyalog a határon az angol területre, hogy egy jót vacsoráztunk, sörözzünk.

A határátkelő helyen az útleveleket az olasznál kicsit modernebb beléptető rendszer ellenőrizte, itt is minden emberi beavatkozás nélkül. Odaálltál az autópálya parkolói WC-bejárathoz hasonló sorom-pós automatához, ráraktad a szkennerre az útleveled fényképes oldalát, az beol-vasta, majd fotót készített rólad, hogy összevesse az útlevélben szereplő igazolványképpel. Zümmögött egy kicsit még magában, aztán annyival üdvözölt minket az angol területre való belépés alakalmával, hogy: "Vegye el az útlevelét! "Na, ennél még a parkolóházi sorompóink is udvariasabbak…

Gibraltár főterén egy borozó teraszán jót söröztünk és nagyon finom halat ettünk. A spanyol oldalra visszatérve viszont megtudtuk, hogy nem szabad a körforgalmon egyenesen átvágni, még gyalog se, és éjjel sem. Pedig olyan hívogató fehér kaviccsal volt teleszórva a pálmafák köze, hogy még a parkrombolás tényállása sem foroghatott fennt. Körülnéztünk, sehol senki (rendőr), nekilódultunk és még szinte a közepéig se értünk már dudált is mögöttünk egy rendőr terepjáró, és utánunk kiabáltak. Visszaintettünk, hogy minden ok, most már egyenesen a rövidebb kijutni (mint a nyúlnak a kerekerdő közepétől kifelé), és elköszöntünk. Azt hitték nem értettük meg pontosan őket, mert előbb odaértek a túloldalra mint mi, és már ott vártak minket. Na, ennek nem szokott otthon jó vége lenni, gondoltam… Kicsit emeltebb hangon megint elmagyarázták és megmutatták, hogy ott van körbe a járda a gyalogosoknak, amit most már mi is észrevettük: Ahh, ja, ja, tényleg! Sűrűn sorryztam, hogy így benéztük azt a járdát, majd intettünk, hogy OK továbbra is minden, és útjukra engedtük őket… Az ERŐ velünk volt.     Azért, rendesek voltak.

Hét tengeren töltött éjszaka után, ismét kikötőben kikötve aludtunk egy jó nagyot.

2017.10.28 – Szombat

13. nap, (Log 5671 )

Egy nap Gibraltárban, a majmokkal…

Reggel, amikor kinéztem a hajónkból, nem hittem a szememnek. Mi ez? Hová tűnt a Sziklám??? A ködtől alig láttunk vagy 50 méterre. Hogy lesz ebből majd kilátás a Szikla teteji szétnézőből???

Gibraltár by Fog....

Ha egy a hidalgó is azt mondja nekem -  mint a csigaevők odaát - hogy ne aggódjak, mert a spanyol sziklák is ugyan olyan szépek, mint az angol, akkor bemosok neki egyet...

Délelőtt egy stoppos lány körbekérdezgette a mólónkon a hajókat, hogy ki vinné el őt a Kanári-szigetekre, sajnos ki kell ábrándítsak néhány nyálas, akarom mondani, nyályas olvasót, hogy fotót ezúttal sem készítettem a jelentkezőről, pedig messziről nem is nézett ki rosszul a ködben. Szerencsére a köd lassan felszállt és elindulhattunk a Gibraltárt felfedező gyalogtúránkra.

Aztán lassan kezd felszállni a fehér füst…

Bekocogtunk, a határátkelő helyre, betettem az útlevelem a megfelelő helyre, zünnyögött, hümmögött, fotózott a gép, aztán semmi. Végül kiírta, hogy tegyek be egy másik útlevelet. Jó vicc… Először azt hittem, hogy nem mosolyogtam elég őszintén, aztán meg hogy tegnap a csíkos pulóveremben voltam, ma meg sötétkékben jöttem, és azért nem ismer fel, végül észrevettem, hogy ezúttal az útlevelem fényképes oldala helyett a borító belső oldalát raktam rá a szkennerre. Be kellett látnom, hogy ezúttal igaza volt a gépnek, mert a Lánchídról szerintem még az édesanyám se ismert volna fel…

Spanyol ki- és beléptető rendszer

Aztán a megfelelő oldalt berakva felcsapódott a boksz ajtaja, és én is átstartolhattam a brit felségterületre. A reptérnél zöld közlekedési lámpa jelezte a gyalogosoknak is, hogy átsétálhatunk kifutópályáján. Mintha csak a nagykörúton mennél át, és még ha hallottál is már róla, élőben átbaktatni ott, ahol pár perc múlva leszállhat egy repülő, hát furcsa érzés… Különösen, akkor amikor elkezdenek kolompolni mögötted és eresztik le a sorompót, te meg tekergeted a nyakad, hogy vajon merről érkezik alacsonyan az intercity… Szerencsére csak napi 3-4 járat van, úgyhogy elég jók a túlélési esélyeid, úgy 1 : 10.000-hez… (ezt most leellenőriztettem a fedélzeti matematikusunkkal…)

Átgyaloglunk a gibraltári reptér kifutóján

A várfal alagútján keresztül bejutottunk a főtérre és az egyik étterem terasza előtt álló hazánk leánya – a vendégfogó – leszólított minket és nagyon kedvesen, sok hasznos informáci-ót, tippet mondott el nekünk Gibraltárról. Azzal bíztatott, hogy ilyenkor, délután 3-4 fele ki szokott tisztulni az ég a hegy felett, akkor érdemes felmenni a felvonóval.

Hazánk lánya kiokosít minket

Innen ki-ki a saját felfedező útjára indult, de előtte még megbeszéltük, hogy ki mit fog majd vásárolni, hogy a hajó készleteit feltöltsük. Ricsi útja először egy patikába vezetett, hogy a torokfájására vegyen valamit, aztán együtt bóklásztunk vele tovább.

Őrségváltás. Korukat nézve, szerintem anno ők foglalhatták el Gibraltárt

A lanovkára, ami a hegyre felvisz, oda-vissza 14,5 fontba került egy jegy, csak oda 12-be. Találtam egy körutazást ajánló taxist (nem volt nehéz, mert majd minden téren áll egy-kettő a reklámplakátok mellett) aki fejenként 30 euróért körbe vinne minket Gibraltár legfontosabb látványosságaihoz - belépőjegyek inklusive - csak hozzunk még egy embert. Ezek is fideszesek? Alapvetően nem vagyok a híve az ilyen városnézési módszernek, de ez most itt, mind árban, mind időben ideálisnak tűnt. Szabiékat telefonon megfűztem, hogy tulajdonképpen ők is erre vágynak, csak még nem tudták, ezért a botanikus kertben újra összefutott a kis csapat, Gyuri kivételével. Ő már délután vissza akart menni a hajóra, hogy rendbe tegye, kitakarítson, stb. Ez lassan úgy hangozhatna, mintha mi sose takarítanánk, de ez nem így van, Gyuri egyszerűen csak gyorsabb, mindig megelőz minket…

Beültünk egy pizzériába, hogy egy kis harapással elüssük az időt háromig, mert egyre jobban látszott, hogy nem kamu, amit a hazánk lánya mondott és folyamatosan kezdett tisztulni a légkör és egyre magasabbra és magasabbra láttunk a hegyen. A taxissal, Williammel megbeszéltem, hogy a mór várrom helyett, mi inkább a hegyoldalba fúrt alagútrendszert néznénk meg, ahonnan ágyúkkal védték a Sziklát az angolok. Szerzett még hozzánk egy spanyol házaspárt, hogy teltházas legyen a fuvar, mi még húztuk volna egy kicsit az időt – hogy tovább tisztuljon a hegy teteje (na, nem a turistáktól) - de aztán mondta William, hogy igyekezzünk, mert négykor bezár a pénztár.

Tehát beszálltunk az Opel kisbuszba, elindultunk vele egyre feljebb a szerpentinen, a hegy déli oldalára, az Európa Pont fölé, ahonnan szép a kilátás, meg ott a pénztár a nemzeti parkba, és ha már így van, raktak oda egy herkulesoszlopos kis szobrot is. Teljesen felejthető a szobor, művészeti értéke 0,2, viszont talán itt számítják be egész Gibraltárban legjobban az eurót. A távcsövek, vagy egy fonttal vagy egy euróssal működnek. Menjünk tovább.

Herkules oszlopai az akkor ismert világgal

A következő állomás Saint Michelle cseppkőbarlang volt, amire 15-20 percet kaptunk. Állíthatom, hogy ez viszont minden várakozásunkat felülmúlta. Nagy koncert-barlang az elején, hangulatos, idevaló zene, és az ütemekhez igazított színes fényjáték. Nem is kicsi, jól kiépített, egyszerűen nagyon szép! Ajánlom mindenkinek. Mivel itt vagy 25 percet is eltöltöttünk, megsürgetett minket William, hogy haladjunk, mert 4 és 5 között lejár a majmok munkaideje, mennek haza, és láthatóan nem viccelt, hanem a négylábúakra gondolt. Én csak másodjára.

A Saint Michelle cseppkőbarlangban

A következő megálló a hegy-gerincen volt. Itt már parkoló sincs, egyszerűen megállnak egymás után a kisbuszok (ide már csak ezek jöhetnek föl). Kiszálltunk és tényleg, néhány majom már kezdett lefelé mászni a sziklákon. Nem győzöm világossá tenni, hogy ezúttal is a szőrös majmokra gondolok. Amelyeknek farka is van. A fenébe, még mindig félreérthető, szóval nem az angolokra…

 Megállunk a hegygerincen. Majmok a kisbuszunk tetején, William pedig piros pólóban

Miért nem hall ez a gyerek???

A keletről jövő felhők átbuknak a hegygerinc felett

Nagyon szép volt a kilátás, jól meg lehetett figyelni, ahogy a keletről fújó szél hajtotta felhők kénytelenek felemelkedni a hegygerinc fölé, majd ott átbuknak a túloldalra. Lassan dudáltak mögöttünk, vissza-szálltunk, és az utolsó menetrendszerinti helyre mentünk, az ágyús alagutak bejáratához. Ez a hegy északi oldalán van, vagyis arra a földnyelvre néz, ami a szárazfölddel, Spanyolország-gal köti össze Gibraltárt, ahol az angolok a repülőteret is építették.

A gibraltári reptér. Bal oldalon alul az Ocean Village negyed, ahol tankoltunk, a kifutópálya túloldalán a pedig az Alcaidesa yachtkikötő ahol a hajónk áll

Jó hosszú, girbe-gurba, és emelkedős-lejtős az alagút (vagy 8 perc alatt értünk vissza a bejárathoz ütemes tempóban). Ágyúállások egymás után, jó kilátással, és korabeli katonaruhás bábúkkal, a falakon meg ismertető táblák és festmények a harcokról. Az ezerhétszázas évek elején foglalták el az angolok Gibraltárt – ha jól emlékszem – és olyan, a korabeli haditechnikával bevehetetlen erőddé alakították, hogy a spanyolok minden próbálkozása a visszafoglalásra kudarcot vallott. Ehhez persze az is kellett, hogy a britek tengeri nagyhatalomként folyamatosan biztosítani tudják az utánpótlást.

Ezt látták Gibraltár védői

A spanyolok a mai napig visszakövetelik Gibraltárt, de erre annyi esélyük van, mint ma az ellenzéknek vizsgálóbizottságot felállítani a magyar parlamentben. Egyébként meg, a spanyolok is elfoglaltak egy hídfőállást - Ceutát-  Afrikában, a Gribraltári-szoros túloldalán és van is elég gondjuk vele, hogyan védjék meg az illegális bevándorlóktól. Érdekes, itt az unió pénzügyileg is támogatta annak idején a 6 méter magas, több „Soros” kerítés építését.

Mi még feltétlen szerettünk volna innen elmenni a vendégfogó-lyányunk által javasolt függő-hídra, és kértük Williamet, hogy mutassa meg nekünk, merre menjünk. Ő csak csóválta a fejét, hogy gyalog nagyon messze van, és felajánlotta, hogy az út végén elvisz minket oda. És tényleg, jól értettük, amikor a spanyol útitársaink kiszálltak a vég-állomáson, csapott velünk még egy kanyart az egyirányú hegyi körúton – a nemzeti parkosoknak megmutatta a jegyünk, és szólt, hogy csak repetázni jövünk – és elvitt minket a függőhíd közelébe. Szuper William, köszi!

Statikai próba a függőhídon

Tényleg klassz a kilátás a városra, és a Gibraltári öbölre. Összesen 37 horgonyzó hajót számoltam meg a vizen, aminek egy részét kisebb ellátóhajókból éppen tankolták az olcsó üzemanyaggal, a többi pedig sorára, illetve a kikötőre várt. Ha az elhaladó hajók nagy része itt tankol, akkor már értem, hogy miért éri meg ilyen olcsón adni itt a dízelt. Egyébként ugyan így vámmentes itt Gibraltárban az alkohol és a cigaretta is, megy is a csempészet rendesen Spanyolország fele.

A majmokkal együtt (tudjátok, a Makákó Gibraltáris-okkal,… na végre megvan) szépen lesétáltunk a hegyről, és egy templom után leültünk egy kocsma teraszára. Itt adtak csapolt barna sört. Ott nem. Megegyeztem angolul a csapos hölggyel, hogy 6 font alatt nem fizethetek kártyával, fontom nincs, de 4 euró 20 centért ad egy kórsóval. Utána a marokkói tulajjal beszélgetve kiderült, hogy Puskás szuper volt, tudja mi az a „mis-más-olás” és egyébként a fent nevezett hölgyet Andreának hívják, és szintén magyar. Ismét köszöntünk egymásnak Andreával, és elölről kezdtük az ismerkedést. Ő Budapestről jött, mi az Adriáról hajóval, négy éve itt dolgozik és a spanyol oldalon lakik, onnan jár át minden nap gyalog, úgy mint a legtöbben.

Egyébként 35.000-en laknak Gibraltárban és 12.000 járnak át dolgozni Spanyolországból. Köztük sok magyar és román is, akiknek nagyon könnyű a dolga spanyolul megtanulni. Ez pedig nagyon fontos itt, mert a gibraltári nyelv úgy néz ki, hogy elkezdődik a párbeszéd angolul, aztán pár mondat után átváltanak spanyolra. Tulajdon képpen elég mindkét nyelvnek a felét tudni, csak a jó felét kell ismerni… Talán nekem is megy félig a gibraltári. (mert félig tudok angolul)

Este 9 fele a főtéren ismét összefutott a kis csapatunk - a lábunk már kb. 10 centivel rövidebb volt – és az Ocean Village bulinegyeden keresztül sétálva hazafelé tartottunk. Az Eroski centerben megvettük a még szükséges dolgokat (ne gondoljon senki rosszra, csak jóra) és a határon átlépve hazavonszoltuk magunkat. Az útlevélkezelő automata regisztrálta, hogy a lánchidas fazon elhagyta a brit felségvizeket, és a körforgalomnál teszteltük ezúttal a járdát is. Este fél 11-kor kihajóztunk az Alcaidesa yachtkikötőből és a gibraltári öbölben horgonyzó hajók közt kinavigálva célba vettük Afrika legközelebbi pontját, a szoros túloldalán.

Kihajózunk Gibraltárból