2017.10.17 Kedd

2. nap, 140 tmf (Log 4456 nm)

Magyar keresztes lovagok nyomában, azaz farvizén

Ez a nap nekem délután fél 2-kor kezdődött. Előző este nem tudtam aludni, valami tengeren betegség bujkált bennem (ez pont olyan mint a szárazföldi, csak a tengeren ér utol) kezd fájni a torkod, lemelegedsz, lázad is lehet, érzed hogy nem üres a fejed, meg ilyesmi… Így reggel 8-kor lefeküdtem aludni, és ami a legszebb el is aludtam, a lemaradásomat próbáltam behozni.

A többiek ezalatt ledöntötték a radar póznáját, és megpróbálták kitalálni, hogy miért nem akar beindulni, de nem sikerült megfejteniük.

Én meg álmomban visszarepültem a középkorba és próbáltam elképzelni, hogy a magyar keresztes had milyen körülmények között hajózhatott ugyan ezen a vizeken pontosan 800 évvel ezelőtt a Szentföldre.

A tények is érdekesek, de ha belegondolunk, hogy mi van mögötte, az nyűgöz csak le igazán!

A történet röviden az, hogy II. András magyar király 1217-ben keresztes hadjáratra indult a Szentföldre. Ennek az ötödik keresztes hadjáratnak azok a különlegességei, főleg számunkra, hogy a német, francia és angol uralkodók mellett, II. András magyar király volt az egyetlen, aki maga vezetett keresztes hadjáratot, saját finanszírozásban, és haza is hozta a seregét szárazföldi úton, az odavezető utat pedig hajón tette meg. És itt jövünk „mi” hajós emberek a képbe.

Annyit biztosan tudunk, hogy 1217 augusztus végén szállt a sereg hajókra Spalato-ban, a mai horvátországi Splitben, a velenceiektől bérelt gályákra. Pontos számadatok híján azt feltételezik, hogy a magyar haderő 1500-2000 lovasból (meg nyilván lóból) és kb. ugyanennyi kiszolgáló személyzetből állt. Egyszerűen hangzik, egészen addig, amíg tovább nem gondolja az ember.

Tehát. 1800 ló meg 3600 ember. Az hány gályára férhet is fel?

Szerintem egyre maximum 30 ló, meg 60 katona szállhatott fel az evezősökön kívül (akik ugye főállásban gályarabok voltak). Cortez azt hiszem 7 vagy 13 lovat vitt magával Kubából Mexiko meghódítására, és Columbusz hajóján sem lehetett sokkal több.

Vagyis a Velenceiek 50-80 gyályát adhattak bérbe a magyaroknak.

Ok. Ezt viszont piszok korán le kellett levelezni, illetve futározni, hogy a velenceiek időben tudják értesíteni Földközi tengeren szana-szét hajózó gályáikat, hogy figyu, augusztus  elejére mindenki érjen Spalatóba, mert lesz egy jó fuvar a Szentföldre… És hát a magyaroknak is 2-3 hónappal korábban el kellett indulni, ugyanis akkorra még nem volt kész a horvát autópálya Splitig…

Tegyük fel, odaért mindenki időre. Jöhet a berakodás.

Mekkora lehetett akkor a spliti kikötő? Hány hajó rakodhatott egyszerre? Mondjuk, ha 10-12 gályát megraktak két-három nap alatt, az azt jelenti, hogy 2-3 hétig tartott, amíg behajózták a teljes magyar sereget. (És akkor még nem beszéltünk arról, hogy hogyan került oda az útravaló kaja, pia, zab és víz. Egyet biztosan tudunk, nevezetesen azt hogy a horvát vámosok nem kekeckedtek a kereskedelmi mennyiségű magyar sonka és bor miatt…)

Mit csináltak az elsőként megrakott hajók? Ott köröztek evezős körversenyen a kikötő előtt, mint az angol bombázó gépek? Vajon melyiken utazhatott II. András magyar király? Utolsóként hagyhatta-e el Spalató-t, mit a süllyedő hajót a jó kapitány, vagy az elsőn, elsőként, mint a Costa Concordia kapitánya? Csak találgathatunk…

Ezt teszem én is, szerintem az elsőn mehetett, és 5-10 hajós konvojokban elindultak, ahogy elkészültek a berakodással, hogy aztán egy 2-300 mérföld hosszúságban elhúzódó középkori Kékszalag-mezőnyben letudják a távot, hol összetorlódva, amikor eláll és hol szétnyúlva amikor megjön szél…

Mire gondolhattak a magyar katonák az út alatt? Milyen, amikor egy ló tengeribeteg? Na, jó, ezt lehet, hogy nem akarom elképzelni, bár azt mondják hogy a hygéniás viszonyok és szagok hagytak némi kívánnivalót maguk után, például a gályarabok nem mostak kezet… Ezen már a tengeribeteg lovak sem ronthattak sokat…

Egy biztos eszébe jutott a magyar utasoknak: Csak soha gályarab ne legyek…  

Tehát jó elődeink ugyan itt hajóztak kelet felé, pontosan 800 évvel, azaz úgy 32 (és nem 20.000*) emberöltővel ezelőtt és ugyan ezeket a partokat látták, ezeket a sziklákat… Furcsa mindezekbe belegondolni…

Szerencsére azzal ébresztettek, hogy kész az ebéd, (tuti jobb volt mint a kereszteseké) és fél 3 körül befutottunk Brindisibe, az itáliai parton. Az óváros partfalán kötöttünk ki pár órára, hogy sétáljunk egyet. Csak ezért álltunk meg itt, mert másnap 9-re ígérte magát a Raymarine radarszerelője Leuca-ba, és ha egyhuzamba tovább megyünk, éjfélre már oda is értünk volna. Így inkább megnéztük Brindisit, és este 6-kor indultunk tovább. Az éjszakai szolgálatunk alatt kikerültem egy tengeri lőgyakorlati területet, meg két pont szembejövő teherhajót, akik nem voltak hajlandók kitérni. Erősködtem, erősködtem, tartottam magam egy jó darabig, de aztán az utolsó pillanatban csak én rántottam félre a kormányt…

*Lábjegyzet:

Egy nyájas de főleg szemfüles olvasó figyelmeztetett, hogy a 800 év az nem 20.000 emberöltő lehet, hanem csak 2000. Valóban. Jól elszámoltam magam. A 800-at osztani akartam 25-el, de szoroztam. Emlékszem soknak is tartottam rendesen, de ellenőriztem, újból megszoroztam, és tessék megint 20.000 jött ki. Hát ha annyi, akkor annyi, beírtam. Na ilyenre is képes a tengerenbetegség, meg a fáradtság.