2017.10.20 – Péntek

5. nap, Log 4729 Portorose-ban állunk

Taormina, fakultatív program

A Raymarine cég mára ígérte, hogy kicseréli a radart, ezért szabadnapot kaptunk a kapitányunktól, hogy kiránduljunk egyet. Minthogy úticélként Taorminát választottuk – ahol Gyuri már járt – így viszonylag könnyűszívvel mondott le arról, hogy elkísérjen minket. Béreltünk egy Fiestát, ami nem volt túl nagy ötünknek, cserébe viszont nem csipogott tolatáskor, hogy jelezze a mögöttünk álló robogósnak, hogy útban van. Mondjuk ideje se lett volna, hogy eltolja a biciklit, úgyhogy ő nyerte a betétlapot a végén, mégsem volt felhőtlen az öröme. De, ez már a visszafeleúton történt…

A háttérben az Etna éppen nem látható.

A vörösingesek pedig mi vagyunk és nem Ács Feriék a Pál utcából.

 Taormina. Gyönyörű, hangulatos kisváros, jó választás volt, hogy ma ide jöttünk, feltétlen gyertek el Ti is, ha erre jártok. Képeket leírásokat az interneten találhattok, de ha a Balaja szemüvegen keresztül is szeretnétek megismerni, akkor elmondhatom, hogy megnéztük két fő nevezetességét.

Taormina - a város a domboldalon és a fellegvár a hegytetőn

Az első, a fellegvár bejára-tánál van, egy több évtizedes olasz beléptető rendszer (lásd fotó), ami még ma is tökéletesen működik, személyzet nélkül. Gyerekek-nek, illetve normál test-felépítésű felnőtteknek ingyenes a belépés, az elhízott személyeket viszont kiszűri a rendszer, ők még pénzért sem nyernek bebo-csájtást. Igaz, ez kőkemény diszkrimináció, de azért fizetik a jogvédőinket, hogy tegyenek az ilyen és hasonló jogsértések ellen.

Olasz beléptetőrendszer a fellegvárba

A másik a dülöngélés mentes utcák (lásd fotó), ahol a részegek is garantáltan nyílegyenesen tudnak járni, mind két-, mind négylábon, igaz kicsit dörzsöltek lesznek, amíg haza érnek.

Taormina legkeskenyebb utcája

Van egy nagyon öreg, lepukkant színháza még, amit a görögök építettek annak idején. Zéró színpadtechnika, viszont az eredeti hangosítás és szellőzés még ma is tökéletesen működik. Brilliáns hosszútávú befektetés volt ez úgy 2000 évvel ezelőtt, hisz még ma is tódulnak a madarak (mint mi), akik 10 eurót fizetnek a belépésért, holott még előadás sincs. Egy Csontváry nevű magyar szaki készített úgy 150 éve egy színes állapotfelmérő képet. Mellétettem egy fotót mai helyzetről, hogy lássátok, másfél évszázada nem történt semmi, egy tetőt nem bírtak összeütni ezek az olaszok a sok EU-s pénzből. És még van pofájuk egy kisvideón bemutatni, hogy milyen tip-top színház volt ez anno az ókorban, a görög menedzsment alatt. 

Semmi sem változott 150 év alatt

Tudtak élni ezek a déli népek, jegyezte meg Andi, amikor a korabeli kis főtér teraszán gyönyörködtünk a kilátásban és a színes forgatagban. Hát persze – válaszoltam – nem kellett fűteniük, téliruházatot készíteni, ehelyett lehetett művészkedni, strandolni, színházba járni. Hallottál te már viking színházról? Pláne szabadtériről, tromfolt rá…

Ezek a déliek tudnak élni…

 Az Etnára felmenni már nem maradt időnk - pedig hoztam hosszúnadrágot, pulcsit és esőkabátot is - de végül nem is bántuk, mert Taormina teljesen elvarázsolt minket, a vulkán meg egész nap felhőbe burkolódzott.

Amíg mi kirándultunk, Gyuri kifizette az egy napi tartózkodásunk kikötöti díját, 100€-t (ez még a horvát árakat is veri, ne ide gyertek lehetőleg) és olyan gyönyörűen kitakarította, felporszívózta és lemosta a hajónkat, hogy öröm volt nézni. Egy nagy Danke sör Neki!

Fél 7-re visszaértünk a kikötőbe, ahol horror áron megtankoltunk a Pintát (1,68€, 515Ft/liter volt a dízel ára) és elindultunk az éjszakába, Szicília északi oldalán Palermo irányába.

2017.10.21 – Szombat

6. nap, 191 tmf (Log 4890)

Tirén tengeren, merre, hogyan tovább?

Tegnap este 7-körül indultunk Portoroséból nyugat fele.

Hajnali 4-8-ig voltunk ügyeletben. Reggel 8-kor hajóztunk el a Palermó feletti Cabo Gallo fok mellett.

Palermo-t ezúttal kihagyjuk. Öt éve vártam már itt két napot egy hajóra, nekem nem az a hely, ahová feltétlen vissza akarok térni. Gyurinak sem. A legügyesebben egy útikönyv fogalmazta meg: Palermo olyan, mint a csiszolatlan gyémánt… Na, ezt megjegyzem. Ha tehát, egyszer megkérdezik a véleményetek egy koszos, többnyire omladozó, szemetes és káosz forgalmú városról, akkor ezt kell mondani. Ez esetleg bumburnyák emberekre is alkalmazható.

Szóval 2012-ben, a Reklámszövetség akkori elnökével együtt, ketten vártunk egy vadi új Lagoon 450-es katamaránra, hogy megtegyük vele életünk első hosszabb tengeri útját Palermo-tól az Adriáig.  Mivel egy hajó nem vár, de késik - akár 2-3 hetet is - így már harmadjára foglaltattuk át a Wizzair-nél a repülőjegyünk Catania-ba. A végén már azt mondtuk, inkább ott alszunk pár éjszakát és megnézzük Palermo-t maffiástól és cosa nostrástól, de nem várunk otthon tovább. Ő intézte a hotelszobát, kifejezetten két külön ágyasat foglalt. Természetesen franciaágyasat kaptunk. Reklamált, intézkedett, de mivel az olaszok egyik szobában sem voltak hajlandók szétfűrészelni a duplaágyat, így kénytelen kelletlen elfogadta, hogy velem bújjon egy ágyba. Mivel tudtam, hogy a hajón még keskenyebbek lesznek a franciaágyak a  kabinban, nem tulajdonítottam annak nagy jelentőséget, hogy 7 vagy 8 éjszakát leszünk majd hálótársak. Tehát ezt még lenyelte, de a cérna akkor szakadt el, amikor megmutattam neki, hogy egy nagy közös lepedő és takaró vár minket… Úgy elszaladt a portára, hogy addig vissza se tért, amíg nem kapott egy plusz lepedőt és plédet.

Megjegyzem, ha ő nem rohan el, valószínűleg én is lebaktattam volna a recepcióra, normális fickó volt, de azért ennyire nem melegedtünk még össze… Na ennyit Palermo-ról.

Napfelkelte Palermo előtt a Cabo Gallo foknál

 Szicíliát lassan elhagytuk, a térerejével együtt. Gyorsan feltöltöttem még az elkészült naplórészeket a képekkel együtt, telefonáltunk még, aztán elnyelt minket a távolság köde. 

Angol tanulás, olasz nyelvkörnyezetben Sziciliában a Capo San Vito foknál

Szardínia felé tartottunk, de erős szél volt várható vasárnap délutántól, ezért lassan el kellett döntenünk, hogy megreszkírozzuk-e, azt hogy a front előtt elérjük Szardíniát (és aztán ott rekedünk legalább két napig, amíg elül a vihar és utána meg semmi szél nem lesz) vagy inkább az afrikai partok fele tartunk, Tunézia és Algéria felé, remélve hogy meg tudunk lépni a vihar elől, és az afrikai partok előtt elosonunk a vihar szélének szelével...

Végül úgy döntöttünk, hogy Afrika és Szardínia között egyenesen tartunk nyugatra, a spanyolországi Cartagena fele, aztán majd meglátjuk. Vagyis, nem döntöttünk el még semmit.

Szardínia helyett végül Afrika felé hajózunk, hogy meglépjünk a vihar elől

Délelőtt kedvező szél kerekedett ahhoz, hogy felhúzhassuk a kék és narancs színű bőszeles vitorlánkat, a genakkert. A napvédő biminit is kifeszítettük, előkerültek a nyári hacukák, a hideg sör, és egyre inkább déltengeri hangulat kezdett eluralkodni a kellemes 28 fokban.

Fenn a genakker

 Az ebéd lecsó volt, hogy felhasználjuk lassan fáradó paradicsomokat és paprikákat. Ez az első olyan tengeren töltött nap, hogy nem látunk semmilyen partot, csak a tenger vesz körül minket.

16.00 : Meteorológiai tanfolyam. Előadó: Müller Richárd. Hely: a tatfedélzet.

17.00 : A Gin-Tonic készítés fortélyai: Előadja a konyhából poharakban: Balaja

Már megint itt kell szenvedni…

Később a szél elgyengült, a genakker visszakerült a helyére, az orrkabin ágya alatti tárolóba, mi pedig az éjszakai beosztásnak megfelelően nyugovóra vagy a kormányállásba tértünk.

2017.10.22 – Vasárnap

7. nap, 70 tmf (Log 4960)

A vihart szeretnénk elkerülni

Délelőtt a nyugati széllel szemben, Szardínia felé kreuzolgattunk. Miközben lent meteorológiai és útvonaltervezési haditanácsot tartottunk, a szél fél perc alatt megfordult – úgy ahogy előre jelezték - és északnyugatról kezdett el fütyülni.

Ma is felkelt a nap

 A bukdácsoló hajón senkinek nem volt kedve főzni, ezért a vasárnapi családi ebéd érdeklődés hiányában elmaradt, még majdnem a 17 órai gin-tonic is.  Gyuri erőteljes fellépésére volt szükség, hogy: De, az kell! Sötétedés előtt – akinek bírta a gyomra – bekapott még egy kis kenyeret és kolbászt, így a szél folyamatos erősödése mellett, nem csak lélekben készültünk fel egy viharos éjszakára. Meg tudunk előle lépni? Vagy utolér minket a kitudjamilyenerőslesz vihar?

Egy kis kenyér meg kóbász.  Reggel óta először harapunk valamit. Természetesen a 17 órai gin-tonic nem maradt el.

Egyre gyakrabban beköszön a tenger a fedélzetre

23.00-tól mi vagyunk Andival a soros ügyeletesek. Végül csak én megyek ki egyedül a kormányállásba, semmi értelme, hogy ketten dideregjünk, kapaszkodjunk kint a valamennyire szélvédett sarokban. Andi szundikálva vigyáz rám a szalon foteljából, lábánál a padlón, a tengeri betegség által ledöntött legbetegebb útitársunk próbál pihenni, egy vödör társaságában, Gyuri pedig a készenlétben állva fekszik és alszik asztal melletti ülésen…

A szél 22-29 csomós, kezd süvíteni. Ez még nem vihar, de nagyon olyan szaga van. 2 méteres hullámok dobálják vízzel sűrűn a hajót, a közlekedő edények meg a konyhaszekrények ajtajain dörömbölnek, szeretnének kiszabadulni. A vitorlák jól be vannak reffelve - magyarul kurtítva - úgyhogy nincs más dolgom, mint hogy rendesen kikössem magam, hogy véletlen se eshessek bele a tengerbe, és figyeljem a műszereket, a szelet, meg azt, hogy nem jön-e egy másik hajó az utunkba.

Andi beírja a hajónaplót. Az osztálynapló helyett…

Néha kidugod a fejed, hogy körbe nézz, aztán gyorsan visszarántod, nehogy kapj rá egy jó fröccsöt. Ez is 3/2-es, három rész Földközi, két rész Tirén tengervízből.

Hajnali 1 óra. Az előbb kaptam egy félkádnyi vizet a nyakamba. Még szerencse, hogy fent volt a kapucnim. Épp a navi fölé hajoltam, amikor megérkezett az áldás. Az a furcsa, hogy nem tudod, nem hallod, mikor fog egy hullám átcsapni. Nem akkor, amikor belecsap a hajó orra a hullámokba, sem akkor, amikor felsüvít a szél vagy oldalra dől a hajó, hanem akkor, amikor nem várod. Megfigyeltem.

A Pinta nagyon jól bírja. Az automata kormány a szél irányához igazítva kormányozza a hajónkat, nagyon megbízhatóan. Ez a hajó más, mint az eddigiek, amikkel hajóztam. Azokban este, erősebb szélben bentről sokkal rosszabbnak hangzik a helyzet, mint amilyen valójában. Recsegnek, ropognak, kintről vonyít a szél, verdesnek a kötelek, úgy hangzik, mintha bármelyik pillanatban leszakadhatna a teteje, kitörhetne az árbóc, aztán amikor kidugod a fejed, rád mosolyognak lazán, „mivannemtudszaludni?” stílusban, ahelyett hogy befostak volna. És tényleg, kint normális az idő, kezelhető a hajó, semmi gond… Itt a Pintán meg bent úgy érzed, enyhült a szél, csendesebben mozog a hajó, aztán meg amikor kidugod a fejed a kabinból, majd letépi a süvítő szél, elképedsz a feléd robogó hullámokon. Ezek a svéd hajóépítők tudnak valamit…

Viszont a kis kézi hőmérséklet és páratartalommérőm nem állta ki röhögés nélkül a félkádnyi zuhanyt, és hol 80, hol 48, hol 50 fokos hőmérsékletet mutat. Ilyen jó idő azért nincs…

3 órakkor átadtam az őrséget, aztán pizsamába és ágyba bújtam. Az idő már nem romlott tovább, csak a hullámok lettek nagyobbak.

2017.10.23 – Hétfő

8. nap, 155 tmf (Log 5115)

Afrika a láthatáron  

Egész délelőtt még 22-27 csomós oldalszelünk volt.

A hullámok szépen felépültek, 5-6 méter magasságúakra, úgyhogy hol láttuk a mellettünk elhaladó konténerszállító- és tankhajókat, hol teljesen eltűntek a tornyosuló hullámok mögött. A nehezén – úgy tűnik – túl vagyunk, mégis majdnem mindenkit kerülget a tengeri betegség.

Ezek már 5-6 méteres hullámok

A szemmagasságunk kb. 2 méterre van a hajó vízvonala fölött

Minthogy barátunk még mindig a szalon padlóján érezte magát a legkevésbé rosszul, és már több mint 24 órája nem maradt meg benne semmi, ezért kinéztünk egy algériai kikötőt, és arra felé tartottunk, hogy ott tudjunk majd kikötni, egy kicsit pihenni, regenerálódni.

Ez a legbiztosabb hely - Innen nem lehet leesni

A tegnapi diétás napunk után Anikó főzött egy zöldséglevest, amihez mi ketten Gyurival bevállaltunk még egy-egy rakottkáposzta készételkonzervet.

15.00 óra fele Andi felkiáltott::"Föld a láthatáron!"

Magas hegyek kontúrjai rajzolódtak ki a messzi párában. Valamiért síknak képzeltem az egész Észak-Afrikai partot Egyiptomtól az Atlasz hegységig. Nemsoká az algériai parti őrség hívta a Pintá-t rádión, hogy hányan és kik vagyunk, honnan és hová tartunk. Miután mélyen hallgattunk arról, hogy semmilyen NGO vagy segélyszervezet nem támogat minket, további jó utat kívántak, és elköszöntek.

Végül műholdas telefonon sikerült Gyurinak otthonról információkat szereznie, és kiderült, hogy a kinézett kikötő sem beléptetésre, sem hajónk fogadására nem alkalmas.

Ismét nyugat felé fordítottuk a Pinta orrát, úgyhogy irány Algír, vagy tovább hajózva Spanyolország, mondjuk Cartagena. A szelünk tovább csendesedett 12-13 csomósra, így már jobban elviselhető a negyedszeles menet.

A teherhajók orrárbócának a tetejéig felcsap a hullámpermet,

viszont a delfinek jól szórakoznak rajtunk…

2017.10.24 - Kedd

9. nap, 154 tmf (Log 5269)

Halászháló vágás az algériai partok előtt az éjszakában

Tegnap este óta Algéria partjai mellet haladtunk látótávolságra, úgy 30 mérföldre. Nekem a délelőtt teljes egészében kiesett, mert a hajnali őrség után reggel 7-kor lefeküdtem, és egészen fél kettőig húztam a vizilóbőrt. Ebédre Andi paprikáskrumplit főzött, a tengeri betegséget már mindenki elfelejtette, úgyhogy jóízűen degeszre ettük magunkat. (én már ébren).

Lassan elvonulnak a szürke felhők

Továbbra is jelentős volt a hajóforgalom, mert itt járnak a kereskedelmi hajók Gibraltár és a Földközi keleti meden-céje között. Nagyon rendesek, minimális út-vonalváltoztatással mindig kitérnek az utunkból. Láttunk egy vízben úszó barna parabola antennát, ami miután kidugta a fejét, és egy igazi teknősnek bizonyult.

Két verébnyi kismadár körözött sokáig a hajónk körül, közben Ricsi szerint fehér lepkéket kaptak el (kettőt is, de honnan kerül ide a tenger közepére egy lepke?), többször megpihentek a hajón, hol a fedélzeten, hol az ölemben, hol meg Anikó fején:)).

Gombóc Artúr, és Afrika

 Délután megálltunk egy kicsit a hajóval, kidobtunk két bóját kötélen és fürödtünk egy jót a Földközi tenger közepén, a kellemes 25,4 fokos vízben.  Mienk a hosszú esti műszak lett, 15.00 órától 23.00-ig. Anikó közben nagyon finom palacsintát sütött vacsorára, aminek csak egy nagy baja volt, hogy csak 2 db jutott fejenként.

Pancsolás a Földközi közepén.

Itt már kicsit visszafogottabb vagyok a jobb horgos után, de erről majd később mesélek

Konténerszállító Afrika partjai előtt a naplemente fényében

Nagyon szép naplementénk volt. Nekem az volt benne a szokatlan, hogy olyan vakítóan tűzött a szemünkbe, hogy még akkor sem lehetett a napba nézni, amikor már félig lent volt. Miután viszont teljesen lement, olyan színpompás lett az ég alja, amilyet csak a giccses fotókon látni az interneten. A tiszta égen ragyogtak a csillagok, egyedül az 50 mérföldre lévő Algír fényei szennyezték az égboltot. https://youtu.be/y24Mb5QHIK8

Tényleg ilyen volt...

Sajnos csak minimális szelünk van (elég telhetetlenek vagyunk, ha sok szél van az se jó, ha meg kevés az se), így a motorral is rá kell segítenünk, hogy tartani tudjuk a tempót. A többiek lefeküdtek, a tenger csendes. A rádión, a 16-os vészcsatornán érthetetlenül el kezdenek karattyolni valakik egymással. Első hallásra mintha a BL meccset nézve szurkolnának, de ahhoz még korán van, és nem spanyolul, hanem arabul habratyolnak. Halkabbra tekerem a hangerőt, mert már unom a legalább egy órája tartó pofázást, ami akár egy piaci alkudozás is lehetne a hanglejtésből következtetve.

A 16-os csatorna arra szolgál, hogy segélykérést lehessen leadni, illetve ha valami más dolgot akarsz megbeszélni egy másik hajóval, akkor ezen veszed fel vele a kapcsolatot, és utána átváltotok egy egyeztetett csatornára, hogy ne foglaljátok tovább a 16-os csatornát a segélyhívások elöl. Egyébként főleg éjjel, a tréfáskedvű, feltehetőleg már nem szomjas tengerészek különböző dolgokkal „szórakoztatják” a többi hajóst, ezzel blokkolva a segélyhívások ledásának lehetőségét. Azt Atlanti közepén a Zöldfoki szigeteki halászok a Quantamérát játszották be hajnalban, Olaszországnál egy szexelő pár adott rádiós élőközvetítést a csúcsponthoz közeledve, majd valaki egy Chopin zongoradarabot gyakorolt egy negyed órán keresztül. Zajlik az élet… Itt meg algériai halászok szennyezik az étert órákon keresztül.

Az afrikai partok előtt haladunk, végig látótávolságra

Ahogy haladtunk, a kereskedelmi hajókat figyelve, egyszer csak egy gyenge villódzó fénysorra lettem figyelmes a tenger felszínén, ami utunkra merőlegesen húzódott keresztbe előttünk. Illetve balra, a 20 mérföldre lévő algír partok fele volt egy kis szünet, míg jobbra, a tenger felé úgy kétszáz méterenként pislákoltak, villództak kis fények, ameddig a szem ellátott a sötétségben. Mi lehet ez? Halászháló? De hát olyan hosszú, és egyetlen halászhajót sem látni a környéken, sem annak fényét, vagy AIS vagy radar jelét. Ráadásul két óceánjáró kereskedelmi hajó is halad tőlünk nem messze, velünk egy irányban, párhuzamosan a part felöli oldalon.

Tovább tanakodni magunkban nem volt több idő, ha a teherhajók is itt közlekednek, nem lehet nagy gond, megcéloztam az utolsónak tűnő fényt, és a szabadnak tűnő oldala mellet, úgy 50 méterre elmotoroztam. Nem történt semmi különös - eltekintve egy kis halk „peng” hangtól a hajó fara felől - és haladtunk tovább, amikor távolabbról felgyulladt egy reflektor, ránk szegeződött, és nagy sebességgel egyenesen felénk tartott. Felkapcsoltam a vitorlát megvilágító fedélzeti fényt, hogy jobban lássanak, nekünk ne jöjjenek, Andit meg leküldtem Gyuriért, hogy vendégek állnak a házhoz. Közben a hajó, amiből a fényszóró vakítása miatt semmit sem láttunk, úgy 30 méterre megközelített minket, mögénk került és hátulról kezdett utolérni minket, közeledni felénk. A motorzajban dühös ordibálást lehetett hallani, ezek mégse barátkozni akarnak… Közben Gyurival megbeszéltük, hogy ő a hátsó kabinjában még jobban hallotta a „peng” hangot a hajócsavar felől, vagyis nagy valószínűséggel jól vizsgázott – életében először - a hajócsavarunk kötélvágó szerkezete, és elnyisszanthattuk a hálójukat...

Akkor ezért ordibáltak ezek! A rádiót ismét felhangosítottuk, hogy akar-e valaki mondani valamit valami nemzetközi nyelven, mondjuk magyarul, de csak a habratyolás ment tovább oda-vissza, talán kicsit dühösebben… Jobban odafigyelve, néhány ismerős szót is kivettünk, mint Atacion, vagy Please Captain, vagy Merci esetleg Allah… Lehet hogy franciául beszéltek valami elképesztő arab akcentussal, mint ahogy a svájciak tekerik rendesen a német nyelvet. Arra tippeltem utólag, hogy lehet, hogy a teherhajók kapitányait kérlelték, hogy változtassanak utat, kerüljék ki a hálót, de a hajók AIS-jelét figyelve, nem sok sikerrel jártak.

Láttunk viszont egy gyönyörű holdlementét este 11 előtt. A narancssárga színű hatalmas negyedhold sarlója amikor félig elmerült a tengerben, úgy nézett ki mintha egy süllyedő, égő ókori gálya orra merülne el lassan a holdfény által rézvörösre festett a habokban. Ilyet a Hortobágyon azért nem látni…

Több hálót ma este már nem vágtunk el, az ügyeletünk 11-kor lejárt, nem történt semmi bajunk, így nyugodtan bebújhatunk az emeleteságyunkba, a takaró alá.

2017.10.25 – Szerda

10. nap, 138 tmf (Log 5407)

Átléptünk a nyugati féltekére

Mire a nap felkelt, a szelünk is erőre kapott egy kicsit, úgy 11 csomósra, ami már elég ahhoz, hogy „pillangózva” 6 mérföldes sebességgel vitorlázzunk hátszélben. Kicsit később vitorlázatot váltottunk, és a színes genakkert felhúzva, háromnegyedszélben pont a célunk, a spanyolországi Almería felé tartottunk.

Amindenit, mekkora ott az a hajó…

Az a konténerszállító…     399 méter hosszú, 50 méter széles, a merülése pedig 14 méter

(mint egy 4 szintes mélygarázs)

Nagyon kellemes a menet, öt és félcsomóval haladunk, szikrázó napsütésben. A pezsgők felét behűtöttük, mert pár órán belül átlépjük a greenwich-i 0. hosszúsági fokot, ami nagyjából az utunk felét is jelenti majd. Ricsivel ebédre pásztortarhonyát főztünk Jótengerész módra - ami állítólag még a tavaszinál is jobban sikerült (elegendő mennyiségben) – tovább már nem mertem vele várni, mert a hozzávaló kolbász vészes mennyiségben fogyott, és a végén ott álltam volna egy rakás tarhonyával, pásztor nélkül…Ez a pásztortarhonya jobb lett, mint amit tavasszal főztem az Atlantin

(most pontosan betartottam a szerelési útmutató sorrendjét....)

14.33 perckor átléptünk a földünk nyugati féltekéjére, bár még itt hajózunk a Földközi tengeren. Pezsgőt bontottunk, és kóczintottunk a neves eseményre…

Juhéjj, átléptünk a nyugati féltekére…

Délután kabint cseréltünk Szabival. Mivel Andi és Anikó is részt vett a költözésben, így biztos nem kerülünk be a Párcserélők sorozatba. Még indulás előtt úgy egyeztünk meg, hogy félúton majd kabint cserélünk, hogy mindannyian mélyebben megismerhessük az emeleteságyas Trockíj kabint. A kabin névadója, a felsőágy legelső belakója, Zoli volt - aki csak ő tudja miért – Trockíj elvtársnak állított újabb, örök emléket. Talán a lakosztály egyedi különlegességeit akarta a keresztelővel érzékeltetni, mint például: lehetetlen benne elesni, vagy ha mindkét ember egyszerre feláll, egyik se tud kimenni az ajtón, vagy az a velencei tükör a falon, esetleg az energiatakarékos automata világításkezelő rendszer (bemész az ajtón, felkapcsolod a lámpát, megfordulsz, hátratántorulsz a falnak és a fenekeddel azonnal le is oltod a világítást. Ezt megcsinálod még vagy kétszer, mire taktikát váltasz…) és hát az a kb. 50 cm széles emeleteságy, ami felejthetetlen kapaszkodós élményekkel tudja gazdagítani az utasait (a lee-zsákok ellenére is), ha dől a hajó. Márpedig az egytestű vitorlások megdőlve haladnak, ha fúj a szél.

Utunk első felében minket részesített a szerencse, a Trockíj kabin élvezetében, de nem volt mese, most mennünk kellett. Szóval könnyes szemmel összecsomagoltunk, és átköltöztünk a szomszéd duplaágyas kabinba, a hajó orrába.

17.05-kor majdnem megállt a hajón az élet. Lent a kabinban pakolásztam, amikor jött a kétségbeesett hír, hogy majdnem lázadás tört ki a fedélzeten, mert késik a Gin-tonic fejadag. Gyorsan orvosoltam a helyzetet, bár elgondolkoztam rajta, hogy mi lesz ezekkel az óceánon majd nélkülem…

Tíz napja vagyunk úton, és utunk során most fürödtünk másodjára, bár volt, aki ezt is kihagyta. Belátom kisebb ennek a hírértéke, ha azt is hozzáteszem, hogy mindez a Földközi-tengerben történt.

19.01 perckor ezúttal én kiáltottam fel: Föld! Föld! Spanyolország partjait én vettem észre először.

Ma este a kutyaőrség a mienk. És mivel a Hold minden nap kb. 50 perccel később nyugszik, így 23.20 fele, Ricsivel együtt ismét megcsodálhatjuk a tegnapesti gálya-süllyedős holdlementét. Csillagos, tiszta az égbolt, észak fele Cartagena fényei világosítják meg az ég alját, dél fele pedig a tenger túloldalán, az afrikai parton, a 80 mérföldnyire lévő Orán fényei.

Holnap reggel 7 órára tervezzük az érkezést Almeriába, holnap után, pedig indulunk tovább Gibraltárba.