2017.10.29 – Vasárnap
14. nap, 82 tmf (Log 5754 )
Kiértünk az Atlanti óceánra
A Gibraltári szoroson először keresztbe átvágunk motorral (Gyuri nem akarta vitorlával kerülgetni a szorosban útjogos teherhajókat az áramlásban), majd nagyvitorlát húztunk reffelve a 25 csomós hátszélben (30-as befújásokkal) és a marokkói partok közelében suhantunk az Atlanti óceán felé a sötétben. Nem volt nagy a forgalom a Gibraltári szorosban, csak 4-5 hajó keresztezte az utunkat. Az egyik, aki elől ki is kellett térnünk - mivel ütközési veszély állt volna fenn, ha nem változtat valamelyikünk az irányán - ránk is villogott figyelmeztetően a reflektorával hogy ő az útjogos.
Átérve, a marokkói oldalra, egy óriási fehér arab felirat világított egy hegyen, ez fogadja az Atlanti óceán felől érkezőket. Szerintem nem Hollywood volt kiírva, az arab betűkkel.
Szabiék jöttek utánunk a kutyaőrségbe, nekik tartósan 30 csomó feletti, lassan erősödő szelük volt - szerencsére hátulról – és emiatt aggódtak egy kicsit.
Az is mutatja, hogy nem elég csak a műszereket (AIS, radar, navi) figyelni, hanem gyakran kell körbe nézni, különösen a jobb oldal felé, mert egy másik, hasonló vitorlás yachtot csak akkor vettek észre, amikor az jobbról kb. 100 méterre mögöttünk keresztezte a hajónk útját. Nem mutatta őket sem az AIS (vitorlás yachtoknak még nem kötelező) sem a radar, csak szabad szemmel kellett volna őket észrevenni.
Pár éjszakával ezelőtt mi jártunk hasonlóan a kutyaőrségben, mi egy kompot vettünk csak akkor észre, amikor az balról jobbra már átért előttünk. Itt nekünk volt ugyan elsőbbségünk, de jobb tudni arról, hogy meg is fogják-e azt adni, és nyugtalanító, hogy sem szemmel, sem a műszereken nem vettük észre ezt a nagy dögöt, pedig minden hajót bejelölök, ami előttünk vagy utánunk keresztezi majd az utunkat. Nem volt vészesen közel, kb. egy mérföldre és még az AIS nem riasztott.
De, vissza Szabiékhoz. Jött még később feléjük két reflektoros speedboot, akik valószínűleg a marokkói parti őrséghez tartoztak, úgyhogy nekik is mozgalmas szolgálatuk volt. Láttak viszont ők is egy szép holdlementét.
Reggelre, ahogy távolodtunk a Gibraltári szorostól és annak „Düseneffekt”-jétől, folyamatosan csökkent végül a szél ereje, úgyhogy először kireffeltük a vitorlákat, majd a genakkert is felhúztuk. Végül a szél szinte teljesen elállt.
Azon tanakodtunk, hogy csináljunk-e mi magunknak szelet, azaz legyen-e lencse leves babfőzelékkel a vasárnapi ebéd, de mivel a zöldborsó már kiolvadt és a sertéshúst is meg kellett már főzni, ezért ez a vasárnapi ebéd ezúttal nem maradt el, hanem Andi nagyon finom zöldborsó levest főzött, én pedig elkészítettem a nap legjobb pörköltjét az Atlanti-óceánon. A szűkösen kalkulált ütemterv miatt be kellett indítani a motort (ismét), ezért húzunk nyílegyenes csíkot a térképen Las Palmas felé.
Naplementekor kiültünk a hajó orrába, és egy pohár italt kortyolgatva figyeltük a napot, ahogy a felhők mögött ki- és elbújva lenyugodott. Majdnem lemaradtunk róla, ezt még gyakorolnunk kell, bár nekünk sok alkalmunk már nem lesz rá most, Gyurinak viszont igen.
