017.10.29 – Vasárnap

14. nap, 82 tmf (Log 5754)

Kiértünk az Atlanti óceánra

A Gibraltári szoroson először keresztbe átvágunk motorral (Gyuri nem akarta vitorlával kerülgetni a szorosban útjogos teherhajókat az áramlásban), majd nagyvitorlát húztunk reffelve a 25 csomós hátszélben (30-as befújásokkal) és a marokkói partok közelében suhantunk az Atlanti óceán felé a sötétben. Nem volt nagy a forgalom a Gibraltári szorosban, csak 4-5 hajó keresztezte az utunkat. Az  egyik, aki elől ki is kellett térnünk - mivel ütközési veszély állt volna fenn, ha nem változtat valamelyikünk az irányán - ránk is villogott figyelmeztetően a reflektorával hogy ő az útjogos.

Áthajózunk a Gibraltári-szoroson

Átérve, a marokkói oldalra, egy óriási fehér arab felirat világított egy hegyen, ez fogadja az Atlanti óceán felől érkezőket. Szerintem nem Hollywood volt kiírva, az arab betűkkel.

Óriási felirat fogadja a marokkói hegyoldalon a Földközi-tengerre tartó hajókat. „Egy isten, egy haza, egy király” 

Majdnem otthon érzem magam....

Minden világos. A marokkói felirat egy utazási iroda reklámjában

Szabiék jöttek utánunk a kutyaőrségbe, nekik tartósan 30 csomó feletti, lassan erősödő szelük volt - szerencsére hátulról – és emiatt aggódtak egy kicsit.

Az is mutatja, hogy nem elég csak a műszereket (AIS, radar, navi) figyelni, hanem gyakran kell körbe nézni, különösen a jobb oldal felé, mert egy másik, hasonló vitorlás yachtot csak akkor vettek észre, amikor az jobbról kb. 100 méterre mögöttünk keresztezte a hajónk útját. Nem mutatta őket sem az AIS (vitorlás yachtoknak még nem kötelező) sem a radar, csak szabad szemmel kellett volna őket észrevenni.

Pár éjszakával ezelőtt mi jártunk hasonlóan a kutyaőrségben, mi egy kompot vettünk csak akkor észre, amikor az balról jobbra már átért előttünk. Itt nekünk volt ugyan elsőbbségünk, de jobb tudni arról, hogy meg is fogják-e azt adni, és nyugtalanító, hogy sem szemmel, sem a műszereken nem vettük észre ezt a nagy dögöt, pedig minden hajót bejelölök, ami előttünk, vagy utánunk keresztezi majd az utunkat. Nem volt vészesen közel, kb. egy mérföldre és még az AIS nem riasztott.

De, vissza Szabiékhoz. Jött még később feléjük két reflektoros speedboot, akik valószínűleg a marokkói parti őrséghez tartoztak, úgyhogy nekik is mozgalmas szolgálatuk volt. Láttak viszont ők is egy szép holdlementét.  

Reggelre, ahogy távolodtunk a Gibraltári szorostól és annak „Düseneffekt”-jétől, folyama-tosan csökkent végül a szél ereje, úgyhogy először kireffeltük a vitorlákat, majd a genakkert is felhúztuk. Végül a szél szinte teljesen elállt.

Napfürdőzés a tatfedélzeten

Azon tanakodtunk, hogy csináljunk-e mi magunknak szelet, azaz legyen-e lencse leves babfőzelékkel a vasárnapi ebéd, de mivel a zöldborsó már kiolvadt és a sertéshúst is meg kellett már főzni, ezért ez a vasárnapi ebéd ezúttal nem maradt el, hanem Andi nagyon finom zöldborsó levest főzött, én pedig elkészítettem a nap legjobb pörköltjét az Atlanti-óceánon.

A szűkösen kalkulált ütemterv miatt be kellett indítani a motort (ismét), ezért húzunk nyílegyenes csíkot a térképen Las Palmas felé.

A Pinta útja Gibraltártól a Kanári szigetekig

Naplementekor kiültünk a hajó orrába, és egy pohár italt kortyolgatva figyeltük a napot, ahogy a felhők mögött ki- és elbújva lenyugodott. Majdnem lemaradtunk róla, ezt még gyakorolnunk kell, bár nekünk sok alkalmunk már nem lesz rá most, Gyurinak viszont igen.

 Sundowner - Figyeljük a naplementét a hajó orrából

2017.10.30 – Hétfő

15. nap, 148 tmf (Log 5902 )

Napvadászat az Atlantin

Még Afrika partjai előtt – tanulva a tavaszi Jersey szigeteki óraátállásból – lekapcsoltam a telefonomon az automatikus hálózati időzóna beállítás funkciót. Nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen előrelátó vagyok, engem nem fognak még egyszer ezzel az időátállítgatással összezavarni. Gondoltam.

Tegnap reggel - a hajnali kutyaőrség után – délelőtt 10-kor lettünk volna ismét soron, és még szerencse, hogy magunktól felébredtünk, mert elfelejtettem beállítani az ébresztőt. Megnéztem telefonomon: 8.41, akkor még van idő bőven… Megnézi Andi az övén: 7.41. Akkor még lehet aludni egy strófát. A biztonság kedvért kimegyek a szalonba, hogy megnézzem, melyik óra jár jól, és ott esett le az állam, mert ott meg 9.41-et mutatott a fali óra. Na, álljunk csak meg, hogy is van ez? Mi van itt? Mivel az a hajóidő a 9.41, tehát éppen volt időnk felöltözni, és pontban 10-kor átvettük az ügyeletet. Akkor, hogy is van ez? Lassan megfejtettük:

A hajó idő a 9.41 az nem változott, mert az az UTC (a volt greewnichi idő) +2 óra a magyar nyári időszámítás miatt.

De miért lett 1 órával kevesebb az én telefonomon, amikor letiltottam minden bezavaró átállítódást? Megvan, épp ma volt az átállas a téli időszámításra, és a téli-nyári átállást nem lehetett letiltani a nagyon okos telefonomon, azt magától megtette nekem. Akkor ez a teló vízálló, de nem egy hajós kronométer…

De mi lett Andi órájával a mobilján? Csak feltételezzük - net híján – hogy az is átállt a téli időszámításra, plussz Marokkó partjainál az ottani időre. Apropó, Marokkóban téli időszámítás? Hülyén hangzik, de nincs jobb ötletünk. Na, akkor most már tudjuk (tudni véljük), merre, hány óra…. Gondoltuk.

Gyuri tegnap elárulta, hogy van a hajón egy igazi szextáns is, amivel a nap magasságát lehet megmérni és gyakorlatilag egészen a 90-es évekig ezzel navigáltak a hajókon. Ennek nagyon megörültünk Ricsivel, mert nekem még egyáltalán nem volt ilyen műszer a kezemben (hajón talán neki sem), és már nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan működik. Gyuri megmutatta nekünk, aztán mi is próbálkozhattunk. Olvastam már, hogy mozgó hajón, nem egy egyszerű mutatvány a mérés, ezt csak megerősíteni tudom. A szemem káprázott, ahogy a nap véletlen néhányszor szűrő nélkül bekukucskált a túl oldalon, a jobbkarom meg félig lezsibbadt a tartásától, mire kész lettem. Szóval a kezdeti lépések fitneszedzésnek sem rosszak… Félvakoknak.

Csak el ne veszítsem a napot, amíg kimatatom a szűrőt...

Elhatároztuk, hogy holnap is megmérjük a nap magas-ságát, amikor éppen delel. De mikor is lesz majd dél??? Ezen jól elvitatkozgattunk. Majd kitaláljuk, ha más nem, kimérjük, hogy mikor áll legmagasabban a nap.

Itt még kifújja a szél a genakkert

Más. A söröskriglimről még nem meséltem. Tavasszal hoztam a hajóra 5 Campus fesztiválos műanyag korsót, amit itt hagytam Gyurinak. Kerestem, amint felszálltam a hajóra, de bevallotta, hogy ő nem használta, úgyhogy rövid úton kihajította. Ezzel csak az volt a baj, hogy számítottam rájuk, és nem hoztam újat. A sört korsóból szeretem inni igazán, meg a gin-tonicnak is tökéletesek voltak azok a fél literes poharak. Rögtönöznöm kellett, ezért kineveztem egy fél literes uborkás befőttesüveget erre a célra. A funkcióját szinte tökéletesen betöltötte fül nélkül is, egyedül az optikával volt némi, igen komoly probléma.

MINDENKIT vizeletmintás üvegre emlékeztetett. És nem üresre. Sajnos engem is. Nem írom le azokat a furcsa tekinteteket kezdetben, amikor meghúztam a „korsóm”, de elmondhatom, hogy minden más volt, csak nem vágyakozó…

Ezen feelingen az oszladozó hab csak rontani tudott, és hiába gyöngyözött az üveg fala a kellemesen hideg sörtől, én is csak nagyon nehezen kezdtem el neki hinni, hogy: Jó lesz…

Egy vitathatatlan előnye volt, senki nem kívánta meg a felebarátja sörét… Később átváltottam kukoricabefőttes üvegre. Itt a gyanútlan nézelődő, már, már hihetett is volna a címkének, de láttam a szemeken, nem dőlt be a trükknek senki…

Az ebédfőzések kezdenek egyre később tolódni. Ennek leginkább az a fő oka, hogy az éjjeli őrségek után mire mindenki megreggelizik, kb. dél lesz, és csak délután 2-3 fele kezd az első éhes ember elgondolkozni azon, hogy mit is fogunk enni ebédre. Ma Gyuri megfőzte a spagetti Carbonara-ját, amivel már az Adria óta fenyegetett minket. Nagyon jól sikerült, el is fogyott minden. Közvetlen ezután, gyakorlatilag a 17 órai gin-tonic következett, majd rá nemsokkal a Sundowner, a naplemente ital.

Majdnem egyedül a hajó elején (a fotós is ott volt...)

A szél egész nap nagyon gyenge volt, lassan kialakulóban voltak a hosszú, lapos Atlanti hullámok, de még nem épültek föl olyan igazi, méltóságos óceáni hullámokká

Az éjjeli szolgálat alatt, a csillagokkal ismerkedtem, a telefonom Sky View Free és Star Tracker App-jával. Ez a progi a GPS, és/vagy a mobilhálózat alapján tudja, hogy éppen hol vagy a föld felszínén, és hogy abban az időpontban éppen melyik égitest, csillagkép hol van, és ha a telefont ráirányítod, kiírja a nevét.

Egy idő után a holdhoz viszonyítva akartam valamit megkeresni, amikor nem találtam a holdat a telefonom képernyőjén. Körbe forgattam többször is, kerestem mindenhol, de nem volt sehol. Ez nem lehet, hisz az igazi ott van fent az orrom előtt. Eddig mindig ott volt a helyén. Végül lemondóan leengedtem a telót tartó kezem, amikor véletlen megpillantottam a Holdat: A képrenyő szerint, mélyen a horizont alatt kellet volna lennie.

Tehát, akkor már a csillagkereső programom, illetve a nagyon okos telefonom se tudja, hány az óra… Ezek szerint nem vagyunk egyedül ezzel a hajón. Pedig szerintem, a GPS jel alapján tudnia kéne az UTC pontos időt.

Egyszer az autós navimon be akartam állítani az órát, hogy ne mást mutasson, mint az autóé. Szétkerestem a menűben, de nem volt sehol. Nem lehetett beállítani (azon biztos nem), mert nyilvánvalóan a műholdról kapja az órajelet. Végül az autó óráját kellett hozzáigazítani…

A csillagnéző app-et megpróbáltam kicselezni azzal, hogy átállítottam a telefon óráját minden szóba jöhető időzónára, de nem hagyta magát befolyásolni. Szerinte a hold a tengerben volt, és halvány lilu gőze sem volt arról, hogy mi világított – mindennél fényesebben - ott fenn az égbolton…

Semmi sem tökéletes.

2017.10.31 – Kedd

16. nap, 140 tmf (Log 6042 )

Első rádiózásom

A szél még mindig gyenge, várjuk, hogy mikor fordul már északira és erősödik meg egy kicsit, mint ahogy az előrejelzés ígéri. Addig is a vitorla mellé a motort is be kell kapcsolnunk, hogy időben odaérjünk Las Palmasba. A hajónkon van hosszúhullámú rádió berendezés is, ami egy Pactor nevű rendszerrel kiegészítve lehetővé teszi, hogy Gyuri e-maileket írjon és fogadjon, valamint időjárási térképeket kérjünk le a körzetünkre a következő 3 napra. Nagy segítség ez, jó tudni mire számíthat az ember, és a nagy irgum-burgumokat jobb eséllyel el lehet kerülni.

Tegnap a legyengült szél már nem tudta folyamatosan kidagasztani a színes félszeles vitorlánkat és a hullámok által jobbra-balra billegtetett árbóc miatt a hol kifeszült, hol beesett „vászon” vagy megfeszítette, vagy lazán lóbálta a genakker behúzó kötelét, így az leszakította a mentőöv sárga tokjának egyik rögzítését a hajókorlátról. Hogy el ne hagyjuk, Gyuri ma előkereste a vitorlavarró készletet és Andi segítségével visszavarrta a tépőzárat a tokra.

Vitorlavarró készlet kipróbálása, és a „Mintavevő” kriglim, kéznél az lejárat mellett.

Ebédre Anikó főzött céklás rizottót csirkemellel. Elég lilára sikerült, de finom volt és többen is repetáztunk belőle, még akkor is, ha Anikó szerint lassú rizzsel sokkal finomabb. (már csak gyors rizs volt a hajón)

Este miénk volt az első őrség 8-tól éjfélig. Már majdnem telihold van, nagyon jók a látási viszonyok. A tenger nyugodt, a szél gyenge, a vitorla mellett a motor is duruzsol. Az AIS-en észreveszem, hogy az a hajó, a Challenge, ami párhuzamosan halad velünk, 3,5 mérföldre tőlünk nyugatra, az szintén egy vitorlás hajó. 13 méter hosszú és látjuk is az árbócfényeit.

Már többször próbáltam rádión beszélni más vitorláshajókkal, de eddig még egyik se állt szóba velem. Tavasszal a Biscaya-öböl közepén láttunk messziről egy másik yachtot, és hiába hívtam őket háromszor is, nem válaszoltak. Ma délután ugyan ez történt, hívtam a velünk ellentétes irányba haladó vitorlást – valami Konger Cuantanamer féle nyelvtörő volt a neve – de vagy le volt halkítva a rádiójuk, vagy nem figyelték a 16-os csatornát, vagy nem ismertek rá a hajójuk nevére, ahogy én próbáltam kimakogni, mert nem válaszoltak. Hívjam, ne hívjam őket? De mit mondjak nekik? Kérdezzem meg hogy mit ebédeltek vagy hogy hány óra? Ricsi is kíváncsi volt a rádiózásra, de addig vacilláltam, hogy mire rászántam magam a hívásra, elment aludni. Egye fene, mi történhet? Legfeljebb ha nem értjük egymást, letolom őket, hogy nem tudnak magyarul…

„Challenge, Challenge, Challange, itt a Sailingyacht Pinta, Pinta, Pinta, jelentkezz” Hívom végül angolul őket a 16-os csatornán.

Elsőre semmi. Másodikra úgyszintén. Harmadik után is semmi. Úgy látszik ez nem az én műfajom…

„Itt a Challenge, hívja a Pintát, vétel”

Szólal meg nemsokára a rádióban egy női hang. Átváltunk a 17-es csatornára, és megkérdezem, hogy tud-e németül.

„Yes, I speak German” válaszolja nagy örömömre, és elkezd spanyolul karattyolni…

Még németebbűl, nem menne?

„Doch, natürlich!” Hohó, ez menni fog! Egy fél gibraltárnyi szikla esett le a szívemről… és el kezdtünk kvaccsolni.

Megtudtam, hogy ők nem látnak minket (a holdfénytől csillogó tenger miatt nem láthattak, vagy még nem vették le a napszemüveget), négyen vannak meg egy kutya (mint a négy páncélos), és Lanzarote-ra tartanak.

Meséltem én is magunkról, aztán jó utat kívántunk egymásnak és elköszöntünk. Na, megy ez még is!

Sokkal kellemesebb most már az esti őrség. Nincs olyan hűvös mint a Földközin, és már nem csapódik le a pára a fedélzetre. Lehajtottam a Sprayhood-ot, a szélvédő ponyvát, így már fekve is lehetett a csillagokat figyelni. Tudom már hol van a Syrius, és a Bika csillagképbe is bele láttam a V alakú bikafejet a szarvakkal.

Tegnap este, azt vettük észre, hogy kicsi, ősziesen lassú legyek kerültek valahonnan a hajóra. Afrika 60 mérföldre van, úgyhogy kizártnak tűnik, hogy onnan migrálódtak hozzánk, ha meg itt keltek volna ki a hajón, akkor meg nem túl bíztató a helyzet. Andi és Ricsi délben tisztogató versenyt folytattak, ami eredményes lehetett, mert ma este már nem döngicsélnek a szalonban a lámpák fényében…

Szabiék jönnek utánunk, reggel 8-ig aludhatunk.

2017.11.01 – Szerda

17. nap, 147 tmf (Log 6189 )

Utolsó napunk az óceánon + 1 bálna

Reggel 9-re jött annyi szél, hogy a motor helyett ismét felhúzhassuk a genakkert. Talán ez tetszett meg a delfineknek is, mert ismét csatlakoztak hozzánk, utunk során már sokadszor. Aki tudott, kiment a hajó orrába, és a lábunkat kilógatva csodáltuk a hancúrozásukat. Nem csoda, hogy az ókori hajósokat, embereket is megragadta a viselkedésük, szökőkutakon, mozaik képeken és padlókon örökítették meg őket, hisz nincs még egy olyan barátságos, intelligens lény, amely ily gyakran csatlakozik hozzánk - vízen járó emberekhez - tengeri útjaink során.

Anikó ebédre elkészítette a lencsét – nagyon finom lett - de ez sem segített rajtunk, a szelünk elállt és ismét motort kellett indítani. Ezúttal, egy órán keresztül 2600-as fordulattal, pörgettük a motort a szokásos 1600-1800 helyett, mert bizonyos időközönként ezt a motort is meg kell hajtani (Volvo használati útmutató, hasonlóan a csak városban használt autókhoz), hogy…, hogy… mit, tudom én. Hogy kitisztuljon, kiégjen a lerakódásoktól, vagy ilyesmi. Nem akarok nagyobb hülyeséget írni.

Ha van szél, nem szívesen állunk le, vonjuk be a vitorlákat, hogy fürödjünk egyet, de a motort egyszerű leállítani, így megtettük, hogy csobbanjunk egy utolsót az óceán „közepén”, a 3000 méter mély medencénkben.

Ilyenkor mindig kötélen kiengedünk a hajó után két puffert, amibe bele lehet kapaszkodni, nagy elővigyázatossággal meg lehet lovagolni (vigyázat, kiütésveszély!), és valaki folyamatosan figyel a fedélzeten, hogy lát e cápát. Nem tudom, hogy ez elég-e, de a filmekben mindig úgy jön ez a ragadozó, hogy kiáll a hátuszonya és csak az utolsó métereken merül a felszín alá, támadni. Remélem ezt a cápák is tudják…

Hoppá, nem zártam össze a lábam...

Ricsi megnézte a víz alatt a hajótestet, és mintha kötél horzsolási nyomokat látott volna a tőkesúly első élén az algagátló festésen, amit az elvágott algír halászháló okozhatott.

Tegnap valamiért lemaradtunk a déli napmagasság méréséről, de ma időben eszünkbe jutott, ismét előbányásztuk a szextánst és egymás után megmértük a nap magasságát a horizonttól. Minden mérés pillanatában lefotóztuk a navi képernyőjét, amin rajta vannak a pontos kordinátáink és a másodpercre pontos idő. Azt reméljük, hogy majd otthon, a „hosszú téli estéken”, ki tudjuk számolni, hogy abban a pillanatban tényleg ott voltunk-e, ahol voltunk. A mérési eredményeket utólag megnézve megállapítottuk, hogy akkor delelt a nap – vagyis akkor volt dél a mi hosszúsági fokunkon – amikor éppen Gyuri mérte meg a nap magasságát. Közvetlen előtte és utána is, kisebb napmagasságot mértünk.

Napmagasságmérés, adatrögzítéssel

Bálna! Ott fúj!

A szextánst alig pakoltuk el, amikor az árbóc teteje felől jött a kiáltás: „Bálna!”. Szabi vette észre a hajó orrából a kis vízpárafelhőt, messze előttünk. Lelassítottunk, alapjáraton járó motorral siklottunk felé, de megérzett minket, és szép komótosan eltempózott tőlünk, hol jobbra, hol balra kitérve. Egyedül volt. Nem tudtunk olyan közel kerülni hozzá, mint a Földközin látott bálnákhoz, nem úszott el mellettünk, így nem láttuk igazán a méretét, de abban mindannyian egyet értettünk, hogy valamivel nagyobb, hosszabb lehet, mint azok, úgy 10-12 méter. A típusát meg pláne nem ismertük fel, nem volt a hátára írva, hogy például: „ AMBRA’S  11.8 ”. Mert, így utólag utánanézve, szerintem ez is, meg a tarantói öbölbeliek is ámbráscetek lehettek. Nem volt olyan cápás vagy delfines hátúszójuk, hanem hátrébb egy tompa kipúposodás, ahogy a képen látható.

A szájukat sose láttuk, csak a buci homlokukat tolták ki egy kicsit a vízből, amikor a felszínre emelkedtek levegőt venni.  

A bálnavadászos könyveket olvasva, én mindig úgy képzeltem, hogy a vízpárának - amit a bálnák kitrombitálnak - egy jó kis szökőkútnyinak kell lennie, ha a bálnavadászok már messziről kiszúrják. A mi cetünk, azonban csak olyan másfél méternyit szusszantott fül – mondjuk mi így is észrevettük - de nem is volt olyan mobydicknyi hosszú, csak olyan kisebb, magyaros, de a mienk.

A gin-tonic után megint erősödött annyit a szelünk, hogy kitekerhettük a genakkert és leállíthattuk a motort.

Az utolsó óceáni naplementénket a hajóorrban csodáltuk meg, és közben azt próbáltuk kideríteni, hogy hány óra van itt és mennyi lehet Las Palmas-ban. Nem akartunk sötétben odaérni, és a kikötő előtt várakozni, viszont minél tovább beszéltünk az időzónákról, téli-nyári váltásról és UTC-ről, úgy elbizonytalanítottuk egymást, hogy a végén már abban sem voltunk biztosak, hogy 17 órakkor ittuk-e meg gin-tonic-unkat. A végén abban maradtunk, hogy megpróbálunk a felvilágosodásra odaérni, legyen az akárhány óra.

A ma esti lesz az utolsó éjszakai ügyeletünk, éjféltől 4-ig leszünk soron. Las Palmas még 40 mérföldnyire volt, de már látszott hogy merre van, mert a fényei kicsit világosabbá tették arra fele az ég alját. A genakkert fent mertük hagyni estére, mert az autopilotot a szél irányára állítottuk. Pár napja használtuk először ezt a funkciót, amit én már nagyon régóta kerestem, és senki sem tudta megmutatni nekem. Még a budapesti hajókiállításon, a Garmin standján se akart az eladó ilyen funkcióról tudni. Wind Vane, vagy mi a neve, és az a lényege, hogy nem egy meghatározott irányra kormányozza a hajót, hanem a szél irányára figyel, vagyis hogy melyik oldalról és hány fokról jöjjön állandóan a szél és annak megfelelően kormányozza a hajót. Ezt használva nem fordulhat elő az, hogy ha változik a szél iránya, akkor átvág a vitorla, vagy a hátszélről oldalszélre fordulás lefekteti hajót. Viszont, ha megváltozik a szél iránya, a hajó is fordul vele, alkalmazkodik hozzá és teljesen más irányba megy, mint eredetileg szerettük volna, de más baj nem történik. Azért itt is kell figyelni.

Örülök, hogy megtudtam, hogy ez hogy kapcsolható be, most meg arra vagyok kíváncsi, hogy van-e olyan kütyü, ami figyelmeztet arra, ha mondjuk 10 fokkal eltér a hajó egy kívánt iránytól…

Mivel nem kellet rohanni (feltehetően), inkább hagytuk magunkat biztonságosan a szélre kormányozni. Ilyenkor pláne el tud bambulni az ember fia és lánya, ha csak jóformán nézelődni kell. A kellemes semmittevésből, a rádió rángatott ki, valaki nagyon Pintázott a hangszóróból.

Ki az, és mit akar? Visszaszóltam, hogy hallom, Over, és vártam, hogy melyik csatornára váltsunk. Elkezdte a mondókáját, de semmilyen csatornaszámot nem hallottam ki belőle. Csak azt, például, hogy „Klipper”, meg azt ismételgette, hogy „Portside”. Mi baja van ennek? Milyen klipper van itt? Ő az, vagy engem nevez annak? (a klipperek voltak a leggyorsabb teherszállító vitorlások Onedin-ék idejében) Vagy egy „Portside” nevű hajóról hív? A rádiózásban a hajók nevét mindig háromszor meg kell ismételni, ez persze csak kettő volt.

Egyébként régebben komolyan eljátszadoztam a gondolattal, hogy ha egyszer lesz egy vitorlásom, akkor azt a „Na, mi újság Wagner úr”-ra fogom keresztelni, de nemrégen rájöttem, hogy az egy nagy marhaság. Lenne. Mire eldarálnám háromszor a hajóm nevét vészhelyzetben, addigra már talán el is süllyednék…

Na, de térjünk vissza a Portside-ra…

Fussunk neki még egyszer, és megkértem a bemondót, hogy ismételje meg a fejtörőt. Sokkal okosabb nem lettem abból sem, max. annyival, hogy VALAMILYEN klipperről van szó, meg hogy ő egy hajó, és tán ki akar térni, és pontosabban azt mondta, hogy „Portside to Portside”.

Közben rénéztem az AIS-re, jött is egy hajó pont felénk: „Yes, OK!” válaszoltam, aztán mondtam még, hogy látom őket, és hogy mi vitorlával hajadunk. (vitorlásoknak elsőbbsége van általában - erre blazíroztam - persze csak ha megadják…) Most, hogy jobban abba az irányba meresztettem a szemem, amerre látnom kellet volna, felszisszenek, hú bakker, ezt tényleg pont erre jön! És mekkora! Pont Las Palmas felől jött, amerre világosabb volt az ég alja és ezért nem tűnt fel a piros és zöld lámpája, amikor előzőleg körbe néztem. Rákattintottam a hajóra az AIS-en, hogy mik az adatai, mikor ér ide, és akkor megértettem mindent.

A hajó neve „NS Clipper” volt (na ezt megjegyeztem), tehát ő hívott, és alatta egy 240 méter hosszú, 42 méter széles, 12 méter merülésű tanker robogott kicsit balról, 13 csomós sebességgel velünk szembe. 10 perc múlva itt lesz. Tipikusan az a farolós, fordulékony, könnyen irányt váltó járgány…

Viszont, ha az „NS Clipper” a hajó neve, akkor „Portside to Portside” az mindketten bal oldalról-t jelent, vagyis azt javasolta, arról akart megbizonyosodni, hogy én is úgy gondolom, hogy olyaténképpen haladunk majd el egymás mellett, hogy balról látjuk a másik hajót.

És már el is fordult egy kicsit. Nagyon jó…

Vagyis, tulajdonképpen, hibátlanul megoldottam a feladatot, tökéletesen válaszoltam… Csak erre kicsit későn jöttem rá…

Az volt a baj, hogy nem váltott csatornát. Meg, nem volt hajlandó magyarul beszélni…

Egyébként is elmentünk volna egymás mellett, csak ő olyan kis izgulóska volt…

Utána hallottunk még fél füllel két másik hajót egyeztetni, ők Starboard to Starboard-on hagyták el egymást.

Így könnyű, ha nekem is ezt mondják, meg nem klippereznek…

Más izgalom nem volt az őrségünk alatt.

*Lábjegyzet:

Portside: A hajó menetirány szerinti bal oldalát jelenti. Kikötői oldal magyarul (Backbord pedig németül). Ezzel az oldalával kötötték ki a hajókat a partfalhoz már a vikingek óta, ugyanis a kormánylapátjuk a hajó másik oldalán volt. Nézz utána az Onedin családban…

Starboardside: A hajó jobb oldala (csillagos oldal, a tenger, vagy víz felőli oldalt jelenti) Németül Steuerbord, vagyis kormányoldal. És miért a jobboldalon volt a kormány? Mert az emberek többsége jobb kezes és így tudták a hajót a menetiránnyal szemben állva kormányozni.

Miért szállunk be a repülőbe mindig a bal oldalon?: Mert az emberek jobb kezesek.

Magyarázat a lábjegyzethez:

Az emberek jobb kezesek -> a kormánylapát a jobb oldalon volt -> ezért a bal oldalára kötötték ki a hajókat -> megszokásból a repülőknél is ez így maradt. Ezért is ül a főpilóta a baloldalon (hogy könnyebben odaálljon a beszállócsőhöz), ezért nagyobb a beszállóajtó a baloldalon, és ezért tankolják a gépet valamint rakodják a csomagokat a jobb oldalon (hogy ne keveredjenek az utasokkal)

2017.11.02 – Csütörtök

18. nap, 100 tmf (Log 6289 )

Megérkeztünk Las Palmas-ba

Hajnali négykor jött a váltás. Szabiékal feltekerjük a genakkert, mert a csökkenő szélben be-beesett, már csak csapkodott és a grosszal meg a génuával próbáltunk olyan irányt találni, ami jó a vitorláknak, meg nekünk is. Megbeszéltük a tudnivalókat, aztán mi lefeküdtünk. Maradt egy újabb 3 óránk aludni (úgy, mint este 8 és éjfél közt). Lehet ezzel a két részletben alvással együtt élni - főleg akkor, ha utána ki tudod magad aludni – de azért jó, hogy csak háromnaponta kerül sor a kutyaőrségre. Félálomban még hallom, hogy Szabiék betekerik a fejünk felett a vitorlákat és beindítják a motort. Úgy látszik ennyi volt a szél mára…

Rögtön utána - legalábbis nekem úgy tűnt - Gyuri ébreszt minket, hogy keljünk, mert itt vagyunk Las Palmas előtt. Odakint még sötét van, de a város fényei már nagyszerűen látszottak. A parton szabályos távolságra csillogó-villogó toronyházak meredeztek az ég felé, nem is emlékeztem rá, hogy ekkora épületek vannak a kikötő mellett a parton.

Közelebb érve derült csak ki, hogy amiket mi először felhőkarcolónak néztünk, azok valójában tengeri fúrótornyok, sorban szépen kikötve a legkülső móló mellé.

Még rendesen sötét volt - tudja a manó hány óra van itt - csak nagyon lassan derengett. Nem lett volna jó itt várakozni, a horgonyzó, valamint ki- és behajózó nagy dögök közt. Előre engedtünk egy böszme konténerszállítót, amelyik túl magabiztosan pöfögött befelé. Mi még úgyis ráértünk egy kicsit.

A mi yachtkikötőnkben, ahol foglalva van a helyünk, sötétben nem szabad állítólag behajózni. Illetve, inkább úgy mondom, hogy csak olyan helyre állhatsz be, amit a recepciósok kijelölnek neked. Ők meg éjjel nem dolgoznak. Tehát nincs olyan, hogy beállsz, kikötsz valahol, aztán majd a marinéróval megbeszéled, hogy például csak egy estét maradnánk. A navi-n megtaláltuk a marina bejáratát, élőben is közeledtünk felé, csak az volt a zavaró, hogy csak a bejárat jobb oldalán égett egy piros lámpa, a másik oldalon meg semmi. Ettől függetlenül biztonságosan betaláltunk a kikötőbe és már kezdett világosodni is.

Ha először érkezel ebbe a kikötőbe, a recepció előtt kell megállnod. Ott a móló természetesen már foglalt volt, de egy jó ötlettől vezérelve, odaálltunk a tankoló stég egyetlen még szabad helyére. Innen Gyuri meg tudta ejteni a bejelentkezést is, és ahogy a kút kinyitott, feltöltöttük csurig az üzemanyagtartályokat is. Ezért már nem kell még egyszer ide átállni. Persze előtte felbontottuk a pezsgőt, amit hajnali fél egykor hiába kerestem, hogy betegyem a hűtőbe – pedig félálomban direkt kimásztam még az ágyból – de Gyuri már megelőzött. Kóczintottunk ismét, gondolatban elismerően megveregettük a vállunkat (a többiekét kicsit emberesebben), hogy jó munkát végeztünk.

Megérkeztünk! Pezsgőzünk a felkelő nap fényében és a dízelkút árnyékában

Igaz, ez kicsit olyan, mint ha a tanárok minden pénteken pezsgőt bontanának az igazgatóval, hogy „Na, ezen a héten is túl vagyunk, ez nagyon gáz volt!”, vagy a könyvtárosok minden 1000. beérkezett könyv után (nem kiadott) ünnepelnének. Tanulhatnának tőlünk, bár kétségtelen, hogy viszonylag ritkán fordul elő, hogy a tanáriban nyakon öntik az embert egy fél kád vízzel, vagy hogy másfél napig étlen-szomjan kell a könyvtár közepén a padlón összegörnyedve feküdni…

De, egyik sem kötelező…   Csak hajózni: „Navigare necesse est”

A tankolás utána a motorcsónakos marinérók megmutatták a helyünket. Egy 3,8 méter széles placcra kellett beállnunk, a 4 méter széles Pintá-val, két vitorlás közé. Ez úgy működik, hogy beteszed a résbe a fenekedet (a hajóét természetesen, a sajátoddal ne próbáld ki) és mindkét oldalt kiül két-két olyan acélos combizomzattal rendelkező versenyző mint én, és betolatás közben kicsit szét-, illetve arrébb nyomja az egész hajósort, pont annyira hogy beférjünk. Szinte ki se kellet kötni a hajót, olyan fixen álltunk a végén.

Azért rögzítettük a Pintá-t rendesen.

Megérkeztünk. Szerencsésen, időben. Bár ennek ára volt… De megérte.

Köszönet Neptunnak, hogy kegyes volt hozzánk, és mindannyian épségben elérhettünk utunk végcéljára, Las Palmas-ba.

Köszönet az otthoniaknak, édesapámnak, gyermekeinknek, Andi szüleinek, munkatársaimnak és mindenkinek, akik segítettek, tartották a frontot, és nem hagytak semmit elsüllyedni.

Köszönet a kedves olvasóknak is - bár megjegyzem (ahogy édesapám nekem szokta) - a nyilvános dicsérettel elég fukarul bántak, a kommentek soraiban… Végül is, ez még orvosolható.

Állítólag Gyuri is meg volt velünk - a legénységgel - elégedve, de ezt csak egy nagyon célratörő, már-már fenyegetően ható kérdésemre volt hajlandó beismerni.

Na, de ha Pinta meg is állt, az élet nem. Mielőtt elmegyünk várost nézni, elhatároztuk, hogy utána nézünk a lognak, a sebességmérő műszerünknek. Azt már írtam, hogy az első nap, rögtön az indulás után, Szabi, Búvár Kundot megszégyenítő módon, a hajónk alá merülve kiszabadította a pörgettyűt, és az a felszabadítás után mutatott ugyan valami sebességet, de mindig kevesebbet, mint amit a GPS mért. Vagyis sok lerakódás maradhatott még rajta, így nekünk egy csaló logunk volt egész úton, ami menet közben szolgáltatott hamis adatokat, ellentétben a Volkswagen csaló szoftverével, ami álló helyzetben – a mérőpadon – mér kisebb károsanyag kibocsájtást.

A megoldás nagyon egyszerű - talán el sem hiszitek - ki kell szedni és meg kell tisztítani a logot. Ami ugyebár a hajó fenekén, kívül a vízben van. Nagyon sokáig én is meg voltam győződve arról, hogy ez nyilván csak akkor lehetséges, amikor kiemelik a hajót a vízből, vagy zátonyra futtatják…

Szerencsére, okos és a pontos sebességre kíváncsi emberek találtak erre egy frappáns megoldást: átfúrták a hajó fenekét és vízzáróan belecsavarták a sebességmérő műszert, ami így belelóg a tengervízbe, és a „menetvíz” forgatja a számlálót. Ezt bármikor ki lehet szedni, megtisztítani és visszarakni. Zseniális. Egy apróságra azért nem árt odafigyelni, nevezetesen, hogy amikor kicsavarod a logot, elkezd beömleni a hajótestbe a tengervíz, egészen addig, amíg vissza nem teszed. És ugye majdnem mindenki tapasztalt már olyat, hogy a menet nem akar rákapni…

Nem kell ettől beszarni - mondja az, akinek nincs hajója - de amikor az ember éppen az élete munkáját lékeli meg, csavarja ki fejen állva a dugót és ömlik be a víz, bizony nem kizárt, hogy megremeg a keze a visszadugaszoláskor…

Tudtuk, hogy valójában nagyon egyszerű a művelet, többször is beszéltünk út közben a tengeren Gyurival arról, hogy ki kéne szedni, megtisztítani, de végül nem engedtünk a csábításnak, és úgy döntöttünk, várunk addig az akcióval, amíg olyan helyen nem áll a hajó, ahol félsiker esetén (fél sikernek nevezem azt amikor ki tudod csavarni a logot, de vissza már nem) legalább az árbóc vége kiáll majd a vízből…

Hát eljött az a pillanat. Neki készültünk.

Így néz ki egy kiszedett log

Felszedtük az orrkabin padlóján a két kis lapot, Gyuri odahasalt, fogta a törlőrongyot és a pótdugót – amit a log helyére lehet ideiglenesen becsavarni – én meg tartottam az egyik kezemmel a zseblámpát, a másik kezemmel meg a fényképezőgépet, gondoltam félsiker esetén feldobom a blogom, néhány exkluzív katasztrófa képpel… Fejben készültem néhány jótanáccsal, arra a bizonyos esetre, például hogy támaszkodjon a homlokával a padlóra, és akkor a másik kezét is rátapaszthatja a lyukra, amíg mi el tudunk szaladni, vagy ha jól bírja, akkor majd szívószállal kell neki szervíroznom a gin–tonicot pár óra múlva ott a padlón … Tovább nem jutottam, mert a logot blugggy kiszedte, a pótdugó menete hidegvérrel rákapott, és már benn is volt. Kb. egy vödör tengervíz folyt csak be, ami elfolyt a hajófenékbe, ahonnan az automata fenékszivattyú (bilge pumpa) nyilván lassan kipumpálta. Ennyi. No action…

Hát, nem ennek a blogomnak a reklámbevételéből fogom megvenni majd az első hajómat…

Lefotódokumentáltam a kivett, eltengericsigázódott logot, a tisztítást meg későbbre hagytuk.

Nincs itt semmi látnivaló… Gyerünk be az óvárosba…    

Utunk számokban

Először is, híztam 1,5 kilót.

A log szerint megtettünk 1976 tenger mérföldet. De ez nem a valós táv, hiába jegyzetelem szorgalmasan minden nap délben a log állását.

A GPS szerint 2278 mérföldet hajóztunk, (6591-4314) ezt tekintem mérvadónak.

Ezzel átértünk volna az Atlanti óceánon is.

Utunk 17 napig tartott (406 óra).

Ebből szárazföldön töltöttünk 2 és fél nappalt (Szicília, Almería és Gibraltár) és 2 éjszakát (Szicília és Gibraltár)

Pontosabban: Brindisi: 3 óra, Leuca: 7 óra, Portorosa: 22 óra , Almería: 7 óra , Gibraltár: 33 óra

A leghosszabb szakasz, amit egyfolytában a tengeren tettünk meg az 5 és fél nap volt Szicília és Spanyolország közt (kb. 790 tmf) illetve 4 és fél nap Gibraltár és a Kanári-szigetek közt (kb. 700 tmf)

Tengeren voltunk összesen: 344 órát, ez 6,6 mérföld/óra átlagsebességet jelent.

Ebből 241 órát üzemelt a hajómotor is. Hol vitorla mellett, hol csak magában. Ez nagyon sok, mi is tudjuk, de e nélkül nem tudtuk volna tartani a szoros ütemtervet.

Ezalatt 1505 liter gázolajat használtunk el, ami 6,2 liter/óra, illetve kb. 1 liter/mérföld fogyasztásnak felel meg.

Hogy én ezalatt mennyit fogyasztottam, azt nem tudom, de 1,5 kg-ot híztam, ami még a keretek közt van, tudom korrigálni.

Ez az út ennyi idő alatt csak ilyen sok motorozással volt teljesíthető, és szükség volt arra is, hogy (még) rosszabb időjárás ne tartóztasson fel minket.

A tempónk bármelyik hajószállítás (delivery) becsületére válna. Ők csak 5 mérföldes átlag-sebességgel kalkulálnak.

Ha az út túlnyomó részét vitorlával szerettük volna megtenni, akkor 1-2 héttel több időt kellett volna rászánni.

Ha több helyen szét akartunk volna nézni (Szardínia, Ibiza esetleg Madeira) akkor még minimum plusz 1-2 hetet.

Tehát ezt az utat 6-7 hét alatt lehet kényelmesen, nézelődősen megtenni. Meg persze aki ráér, még több időt is rászánhat…

Sajnos ennyi időnk nem volt, 3 hét alatt kellett megoldani a feladatot, többre egyikőnk se tudott volna elszabadulni.

Sajnáljuk, hogy nem láthattunk többet, ugyanakkor semmiért nem adnánk ezt az élményt, megcsinálnánk még egyszer, ugyan így. 

Még egyszer köszönjük Gyurinak a lehetőséget, hogy vele hajózhattunk, és jó szelet kívánunk nekik a földkerülő útjukhoz!

Ezt a térképet egy előző életemben - 1520 körül - mint Piri reisz, török tengernagy és térképész készítettem az Oszmán birodalomban. Elnézve a műholdas képeket, egész jól sikerült…

Bár a Tisza kicsit feljebb ered, de honnan a fenéből tudhattam volna ezt akkoriban…

Kedves Olvasó!

Így vagy úgy, de a végére értél ennek a történetnek. Ha tetszett, kérlek kattints az oldal tetején/elején lévő kék lájk gombra (2020 január 7-én kapcsoltam be), nagyon örülni fogok minden visszajelzésnek.

Balaja